Fotó: MTI/Soós Lajos (szerk.)
Hirdetés

Miniszterelnök úr, ezt nem videóra venni beteges, hanem megcsinálni – hangoztatta, hozzátéve: ennél is betegesebb szétlopni a várost és az országot, kokainozni, nemzetközi örömlány-találkozót szervezni és utána erkölcsről, családról prédikálni.

Szerinte a Fidesz azért volt puha Borkai Zsolttal, mert valójában egyikük sem ítéli el, amit tett. Nincs bajuk a lopással, a korrupcióval, a prostituáltakkal, ezek a fideszes elit attribútumai, a lebukással van bajuk – fogalmazott. A kereszténységet, a hívő embereket önöktől kell megvédeni, akik politikai termékké silányítják mások hitét – jelentette ki, Máté evangéliumára utalva pedig azt mondta a kormánypártiaknak címezve: önök a kufárok.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kifogásolta, hogy egy DK-s képviselő ad erkölcsi kioktatást, miközben a 2010 előtti kormányok voltak azok, amelyek a legkorruptabb módon kormányoztak, az ő nevükhöz fűződik „az évszázad korrupciós ügye”, a 4-es metró építése. Önök voltak azok, akik be is ismerték, hogy hazudtak – emlékeztetett.

Elmondta, a miniszterelnök elhatárolódott a történtektől. „Az az ember ma nem tagja a Fidesz-KNDP-nek” – hangsúlyozta Borkai Zsolttal kapcsolatban. Közölte, részükről ez az ügy le van zárva: „a fal egyik oldalán vagyunk mi, a másik oldalán pedig azok, akik ilyeneket tesznek”.

Hozzátette: az ellenzéknek is így kellene viselkednie azzal a baloldali kispesti önkormányzati képviselővel, aki egy drogbuliban arról beszél, 100 millió forintot lehet keresni az önkormányzatnál.