Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Elmondta: egyszerre szeretnénk a szövetségi kapcsolatainkat ápolni és pragmatikus, jó viszonyt kialakítani a közép-ázsiai országokkal is. Hozzátette: van potenciál Magyarország és Kirgizisztán gazdasági kapcsolataiban.

Európa is közeledik a közép-ázsiai országok felé – mutatott rá, hozzátéve: Magyarország üdvözli, hogy közeledés zajlik az Európai Unió és Kirgizisztán között, ennek következő állomása, hogy a fokozott együttműködésről és partnerségről szóló megállapodást mielőbb aláírják.

Kirgizisztán három éve vár arra, hogy ezt aláírhassa, s Magyarország mindent megtesz, hogy felgyorsuljon a folyamat – hangsúlyozta a magyar államfő.

Novák Katalin kiemelte: olyan stratégiai megállapodást írtak alá, amely abban is közös elköteleződésünket fejezi ki, hogy szeretnénk fellépni hatékonyan a terrorizmussal szemben és szeretnénk, hogyha a két ország közötti kapcsolatokat a lehető legtöbb területen erősíteni tudnánk. Az is kiemelt célkitűzés, hogy az illegális migráció növekvő fenyegetésével szemben közösen lépjünk fel. Emellett a legtöbb területen, így például a turizmus, a mezőgazdaság, a vízipar, az oktatás területén is erősíteni szeretnék a két ország közti kapcsolatokat.

Novák Katalin szólt arról, a két ország erősödő kapcsolatát jelzi az is, hogy Magyarország két éve nyitott nagykövetséget Kirgizisztánban. Elmondta, a megbeszélésen elhangzott: kiemelt cél az illegális migráció elleni fellépés, s a nap folyamán még beszélni fognak a fiatalok oktatásáról, a mobilitás fontosságáról is.

A külföldi ösztöndíjakkal kapcsolatban kiemelte: üdvözli, hogy a magyar diákok számára az Erasmus-ösztöndíjak elől elhárultak az akadályok. Novák Katalin elmondta, hogy a Stipendium Hungaricum programban 200 kirgiz diáknak kínálnak ösztöndíj-lehetőséget.

Kereskedelmi partnereink között Kirgizisztán a 100. helyen van, így még van potenciál a gazdasági kapcsolatokban – jelentette ki, hozzátéve: a közös fejlesztési alap a gazdasági együttműködést hivatott elősegíteni, ez olyan cégeknek szóló finanszírozási támogatás, amelyek egymás országában szeretnének befektetni.

A köztársasági elnök kitért arra: a megbeszélés kiemelt témája volt az orosz-ukrán háború, s a kirgiz elnökkel egyetértettek abban, hogy a mielőbbi cél a béke, a felek tárgyalóasztalhoz ültetése.

Kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: a tervei szerint február 22-én részt vesz Varsóban a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján, ahol Joe Biden amerikai elnököt is tájékoztatja majd az ukrajnai háborúról és a békekötés mielőbbi szükségességéről.

A hétfői eseményen Magyarország és Kirgizisztán képviselői – köztük Varga Judit igazságügyi miniszter és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos – további megállapodásokat írtak alá, a többi között a közös stratégiai partnerség megerősítéséről és fejlesztéséről, igazságügyi és oktatási együttműködésről.

Stratégiai együttműködés épül Magyarországgal

Magyarország és Kirgizisztán között stratégiai együttműködés épül, ezt szolgálja a most aláírt megállapodás is – mondta a kirgiz köztársasági elnök hétfőn Budapesten, miután magyar partnerével találkozott.

Szadir Zsaparov a Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a cél az, hogy magasabb szintre lépjenek a két ország kapcsolatai, és ennek elérése érdekében több lépést tettek az elmúlt években.

Az együttműködés fontos területe a gazdaság, a kultúra, az oktatás – sorolta a kirgiz államfő.

Elmondta: magyar partnerével a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit vitatták meg, és azt az előrelépést, amit az elmúlt években értek el az együttműködés erősítésében.

Sikeres projektek valósultak meg a két ország között, és a keddi üzleti fórumon további megállapodások aláírását tervezik, hogy a stratégiai partnerséget tovább erősítsék – közölte a kirgiz köztársasági elnök.

Megjegyezte: az is fontos cél, hogy a közvetlen légi összeköttetés mielőbb létrejöjjön a két ország között.

Korábban írtuk