A közlekedési miniszter tudatosan félrevezeti a közvéleményt?
A kormány évi 70 milliárd forintos elvonást irányzott elő a közösségi közlekedéstől úgy, hogy azt semmiféle hatástanulmány nem támasztotta alá. Így aligha hihető a miniszter állítása, hogy a kormány célja a közösségi közlekedés javítása, sokkal inkább a közúti forgalom támogatása. Ezt az is bizonyítja, hogy a mindenkori kormány évek óta halogatja a teherautók kilométer-arányos útdíjának bevezetését. Így a magyar adófizetők évente több százmilliárd forintot költenek – a nagyrészt külföldi – kamionok által használt utak építésére, javítására. A kormány az elmúlt években hagyta leromlani a közösségi közlekedést, ugyanakkor messze az infláció feletti mértékben emelte a jegyek és bérletek árat. Ez utóbbi érdemben nem növelte a tömegközlekedési vállalatok bevételeit, viszont sok (fizető) utast veszítettek, ami tovább rontotta a járatok kihasználtságát, és növelte a veszteségeket. A kormányzat ilyen politikája mellett országosan még mindig 40 százalékos a tömegközlekedési utazások aránya, ami a közösségi közlekedés életképességét és vonzerejét bizonyítja. Megdöbbentő, hogy a miniszter a közvélemény tudatos félrevezetésével igyekszik elérni kétes céljait. A vasúti mellékvonalak bezárását egyebek mellett azzal indokolta, hogy „Ausztriában 58 szárnyvonal megszüntetését határozták el.” – áll a Levegő Munkacsoport közleményében.
A Levegő Munkacsoport felhívta az Osztrák Közlekedési Klubot, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy az ausztriai szárnyvonalak megszüntetéséről eddig semmiféle döntés nem született, a kormány mindössze hat(!) főleg kisforgalmú szárnyvonal bezárását tervezi, de még ezekről is komoly vita folyik.
A miniszternek írt levél itt olvasható: http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/helykozi-khem_0910.pdf