Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A társaság szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az eddigi adatok alapján egyértelmű, hogy a vírusfertőzés elsősorban az idős és az idült megbetegedésben szenvedők esetében okoz súlyos, akár végzetes kimenetelű szövődményeket. Közéjük tartoznak a magas vérnyomásban, cukorbetegségben és különböző szívbetegségben – például koszorúér-betegségben, szívelégtelenségben, szívbillentyű-hibában, ritmuszavarokban – szenvedők.

Mindebből következik, hogy a védekezés számukra kiemelten fontos, tehát az ismert higiénés szabályok mellett saját maguk minél hermetikusabb elkülönítése minden túlzás nélkül akár az életüket mentheti meg – szögezték le.

A kardiológusok társasága közleményében felidézte: az egészségügyi ellátók sürgősségi betegellátást végeznek, vagyis elhalasztanak minden fekvő- és járóbeteg-ellátást, ha az azonnali ellátás elmaradása nem jár a beteg életének veszélyeztetésével vagy maradandó egészségkárosodás kockázatával.

Ezért arra kérik a szívbetegeket, hogy ha nincsen új panaszuk, akkor a rutinszerű kontrollvizsgálatok, javaslat és receptírás céljából ne keressék fel a kórházat vagy rendelőintézetet. A gyógyszereik kiváltására pedig lehetőleg fiatalabb és egészséges rokonaikat kérjék meg, erre most a különleges helyzetben lehetőség van.

A kardiológusok társasága azt kéri, a betegek egészségi állapotukkal kapcsolatban szükség esetén családorvosukkal, lehetőség szerint telefonon konzultáljanak.

Tudatták azt is, hogy a sürgős esetek ellátásában ugyanakkor nincs változás, tehát heveny rosszullét, például nem szűnő mellkasi fájdalom, nehézlégzés, tudatzavar, eszméletvesztés, vérnyomáskiugrás esetén a betegek haladéktalanul hívják az Országos Mentőszolgálatot.

A közleményben kitérnek arra, hogy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg – elsősorban a közösségi médiában – egyes szívbetegségben és magasvérnyomás-betegségben széles körben használt gyógyszerek, így az ACE-gátlók, illetve az ARB-k szedésének az új koronavírus-megbetegedéssel való esetleges összefüggéséről.

„Jelenleg egyértelmű és tudományosan megfelelően megalapozott adatok ezeket a feltevéseket nem támasztják alá, így több hazai és nemzetközi szervezettel összhangban azt kérjük, hogy a betegek folytassák a kezelést a számukra előírt gyógyszerekkel” – írta a Magyar Kardiológusok Társasága.