Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

A külföldön élő magyar szociológust annak kapcsán kérdezték, hogy Kultúrharc a múlt ellen címmel publicisztikát közölt, amelyben a többi között azt állapítja meg, hogy a modernkori társadalmak egyre inkább eltávolodnak hagyományaiktól, történelmi örökségüktől; a kulturális konfliktusok pedig abból adódnak, hogy különböző csoportok különféle meggyőződésből értelmezik a múltat.

A nyugati kulturális elit „igen jelentős része” magáévá tette azt a felfogást, hogy a jelenkor kulturális intézményei felelősséget viselnek az elődök bűneiért – mondta a szociológus.

Frank Füredi – részben a nyugati országokban tapasztalt szobordöntögetések kapcsán – úgy vélte, hogy „a kortársak egy része” úgy ítélkezik a múltról, mintha az akkori személyek és események a jelen részét képeznék.

„A múltat úgy nézik, mintha régi szobrok most élnének” – fogalmazott, majd úgy vélekedett, hogy a múlt elleni gyűlölet „a mostani társadalom és kultúra ellen szól”, ezért törekvésük, hogy „újfajta történelmet találjanak ki”.

Korábban írtuk

Arról, hogy kinek a joga a történelem értelmezése, Frank Füredi utalt arra: Amerikában a fehér embernek nincs joga a múltról beszélni, mert annak kultúráját automantikusan a gyűlölet kulturájának tekintik. E vélekedéssel szembehelyezkedve Frank Füredi kifejtette: „ha a múlt és a jelen közti határt nem tudjuk megérteni, akkor semmit sem tudunk építeni a jövőben”.

Szólt arról, hogy az identitáspolitikában hívők számára a cselekedetek helyett a bőrszín a meghatározó és az „új elit” célja, hogy egy „új amerikai embert” hozzon létre azért, mert amit az emberek „régen tanultak”, az gyűlöletesnek tartják, és a fehér emberek indentitását nem tartják ugyanolyan fontosnak, mint más emberekét.