Azt írták, hogy a Kúria szeptember 28-ai ítéletében a Klubrádió fellebbezését teljes egészében elutasította, és indokolásában hangsúlyozta, hogy a médiatanács minden tekintetben jogszerűen, a médiatörvény előírásainak megfelelve hozta meg a döntését.

Hirdetés

A legfőbb bíróság kiemelte, hogy mind a médiatanács, mind a Fővárosi Törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a Klubrádió pályázata súlyos érvénytelenségi hibákat tartalmaz, illetve, hogy a rádió gazdasági működése nem felel meg a törvényi és a pályázati előírásoknak.

A Kúria hangsúlyozta, hogy a Klubrádió pályázata esetében a médiatanács és a Fővárosi Törvényszék három érvénytelenségi hibát állapított meg, amelyek közül egy is elég lett volna, hogy a pályázat egésze érvénytelen legyen – áll a közleményben.

Úgy folytatták: a Kúria azt is megállapította, hogy a feltárt hibák esetében nem volt mérlegelési jogköre a médiatanácsnak, ugyanis azok a törvény előírása alapján egyértelműen érvénytelenséget eredményeztek.

Korábban írtuk

„Mindezek alapján a médiatanácsnak nem volt más lehetősége, mint a Klubrádió pályázatát érvénytelennek nyilvánítani. A Kúria elutasította a Klubrádió azon érvelését is, hogy a sokszínűség elvét, a sajtószabadság követelményét és a tisztességes eljárás elvét sérti a pályázatának érvénytelenné nyilvánítása” – emelték ki.

A bíróság szerint a Klubrádió hivatkozásai nem adhatnak felmentést a törvény betartása alól, nem vezethetnek odáig, hogy azokra hivatkozással a médiatanács vagy a bíróság szemet hunyjon valamely pályázó pályázatának érvénytelensége felett. A Klubrádió érvelése nem teremthet jogszabályi alapot a törvényi előírások átlépésére, szelektív alkalmazására, a szabályok felülírására és figyelmen kívül hagyására, a Klubrádió kivételezettként kezelésére.

A Kúria emlékeztetett arra is, hogy a Klubrádió pályázati ajánlata érvénytelenségéhez nem egyedül a felperes által jelentéktelennek tartott adminisztratív hiba, hanem összesen három súlyos érvénytelenségi ok vezetett.

Az ítélet kiemelte, hogy nem a médiatanács és nem a Fővárosi Törvényszék eljárása vezetett a Klubrádió pályázati ajánlatának érvénytelenségéhez, hanem azt kizárólag a Klubrádió saját magatartása okozta, amin a sajtószabadság elvére való hivatkozás sem változtat.

Nem a médiatanács vagy a Fővárosi Törvényszék „fosztotta meg” a hallgatókat a Klubrádió Budapest 92,9 MHz rádiós médiaszolgáltatásától, hanem a hibás, hiányos és ellentmondó tartalmú pályázatot benyújtó Klubrádió – közölte az NMHH.