A Kúria szerint nem bizonyítható, hogy akadályozta volna a rendőri intézkedés az Együtt aktivistáit az olimpiával kapcsolatos Határ úti népszavazási aláírásgyűjtésben. 

Fotó: mti, archív, illusztráció

Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke azért fordult a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB), mert úgy vélte, a közterület-felügyelők megsértették az aláírásgyűjtés szabadságára vonatkozó jogszabályt, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét február 7-én. Akkor – egy körözött ember elfogása miatti rendőri intézkedés során – sorfalat álltak a Határ úti aluljáróban a helyi népszavazási kezdeményezést támogató aláírásokat gyűjtő Együtt-aktivisták pultja előtt. 
    
Kifogásában Szigetvári Viktor arra hivatkozott, a közterület-felügyelők magatartása alkalmas volt arra, hogy korlátozza a támogató aláírások gyűjtésének szabadságát, mivel a sorfal már önmagában is nehezítette az eljutást az aláírásgyűjtő pulthoz. Az pedig, hogy a sorfalat egyenruhás közterület-felügyelők alkották, kifejezetten azt a látszatot keltette, hogy az aláírásgyűjtő pulthoz rendészeti jellegű intézkedés miatt nem lehet odamenni – emelte ki. 
    
Az FVB február 13-án elutasította a kifogást, Szigetvári Viktor azonban fellebbezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). 
    
Az NVB február 20-án tárgyalta a fellebbezést, és 10 igen szavazattal, egy ellenében helybenhagyta az FVB döntését. A bizottság többsége ugyanis egyetértett abban, hogy a benyújtott bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a közterület-felügyelők akadályozták az aláírásgyűjtőket, mert a pulttól távolabb, másfél-két méterre álltak, háttal nekik. 
    
Az NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amit a Kúria hétfőn elbírált és a végzést internetes oldalán kedden nyilvánosságra hozta. A határozat szerint a bíróság azt állapította meg, hogy helytálló az NVB döntése, amely szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazolnak jogsérelmet.
    
A Kúria szerint nem bizonyított a rendőröknek és a mellettük álló közterület-felügyelőknek az aláírásgyűjtőkkel való kapcsolata, magatartásuk irányultsága, mindezekre vonatkozóan csak a kérelmező előadását (hogy „mintegy sorfalat álltak”) tartalmazza az iratanyag, bizonyítékot azonban nem. A kérelmező véleménye önmagában nem igazolja a jogsértést – jegyezte meg a Kúria. Ezért az NVB helyesen állapította meg, hogy a kérelmezői állítások bizonyítékok nélkül nem alapoznak meg jogsértést – tették hozzá. A bíróság végzése jogerős.

MTI