Fotó: MTI, Facebook, szerk.
Hirdetés

„Tájékoztatást kértem a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek, erre próbálunk megoldást találni” – írta Budapest új főpolgármestere Facebook-oldalán.

„Az előrejelzések szerint dél körül eláll a havazás Budapesten, így a délutáni csúcsra már a főbb útvonalakat meg lehet tisztítani. A sózás elkezdődött, a latyak letakarítása most még lassítaná a forgalmat, így az csak a délutáni csúcs után, este történik majd” – fogalmazott, amivel saját hívei közül többeket sikerült magára haragítania, a klímaharcos főpolgármester sózással kapcsolatos bejelentése ugyanis sokaknál kiverte a biztosítékot.

„Kedves Főpolgármester Úr! Köszönjük az értesítést – de meg kell mondanom, rendkívül elszomorodtam olvasva, hogy elkezdődött a sózás. A klímavészhelyzet kihirdetése után. Meddig kell még eltűrnünk, hogy havazáskor csak a sózást tekinti a főváros megoldásnak?” – írta egy hozzászóló.

„Nem helyes a sózás! Marja a kutyák tappancsát és károsítja a fászárú növényeket. Kérem, hogy nézzen környezetkímélőbb megoldás után!” – tanácsolta egy másik kommentelő a klímavészhelyzetet hirdető városvezetőnek.

További jótanácsokat is kapott Karácsony Gergely, ezek közül szemezgetünk:

„Lehet kellett volna még egy latyakeltakarításért felelős alpolgi, havi bruttó két milláért”

„Megall az eszem. Nincs homunkas? Akkor tán vonuljon ki az alpolgarmestereivel (akik milliós fizetésekert nem csinálnak semmit,) havat kotorni. Mit képzel magáról, nem elég befurakodni a vezetői székbe, jó lenne dolgozni is.”

„mehetne KG havat takarítani, azzal még több lájkot gyűjthetne, áh, az is elég, hogyha fog egy lapátot és készíttet egy fotót”

Tájékoztatást kértem a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges…

Gepostet von Karácsony Gergely am Montag, 2. Dezember 2019