Fotó: MTI, Facebook, szerk.
Hirdetés

A DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői április 6-án jelentették be, hogy Budapesten megszületett az ellenzéki megállapodás, és az őszi önkormányzati választáson közösen indulnak. A kerületek többségében a közös polgármesterjelölteket is megnevezték. Eszerint az MSZP tíz, a DK hat, a Momentum öt, a Párbeszéd pedig két polgármesterjelöltet indíthat, csak két kerületben – Ferencváros és Soroksár – nem született megállapodás. A főpolgármester-jelöltek személyét illetően még nagyobb volt az egyetértés. A megállapodás szerint a DK, az MSZP és a Párbeszéd az előválasztás első fordulójában győztes Karácsony Gergelyt támogatja a második fordulóban induló Puzsér Róbert ellen, aki az LMP és a Jobbik támogatását élvezte. A Momentum bejelentette, nem indít főpolgármester-jelöltet, hanem az előválasztáson győztes jelölt mögött sorakozik fel. Bár az LMP részt vett az egyeztetéseken, velük nem született megállapodás, míg a Jobbik részt sem vett a tárgyalásokon.

Ellenellenzék

Az EP-választások eredménye alaposan felborította a főpolgármester-jelöltekre vonatkozó megállapodást, pedig az ellenzéki szavazók nem lettek többen, csak az erőviszonyok alakultak át. Előbb a Momentum jelentette be, hogy mégis saját jelöltet indít az előválasztás második fordulójában Kerpel-Fronius Gábor személyében, aki a párt XIII. kerületének elnöke, majd Puzsér Róbert is asztalt borított, és bejelentette, hogy visszalép az előválasztástól. Döntését azzal indokolta, hogy a szocialisták a valós támogatottságukhoz képest felülreprezentáltak az ellenzéki megállapodásban, míg az LMP-nek és a Jobbiknak egyetlen főpolgármester-jelöltség sem jutott. „Budapesten az ellenzék számára húsz nyerhető kerület van. Az MSZP–Párbeszéd-tandem tízszázalékos budapesti támogatottságával e kerületek felében állít polgármesterjelöltet. A Jobbik és az LMP három-három százalékos budapesti támogatottságával, mely még így is az ellenzéki szavazatok tizede, nulla és nulla kerületet kap” – írta közösségi oldalán a publicista. Puzsér Róbert tehát azt kifogásolta, hogy ha a fenti megállapodást a tavalyi országgyűlési választások eredménye alapján kötötték, akkor több polgármesteri hely járna az LMP-nek és a Jobbiknak. „Szavazhatnak bárhogy az emberek, a szocialisták a pozícióikban maradnak. Budapesten az ellenzéki szavazók fele nem hajlandó sem a DK-ra, sem az MSZP-re szavazni, a fővárosi kerületek nyolcvan százalékában mégis ők állítanak polgármesterjelöltet. Ez gyalázat! (…) Csakis a pozíciók érdeklik őket. Azok viszont annyira, hogy mindent kitaposnak abból, akit gyengébbnek látnak” – vonta le a következtetést.

Érdemes idézni a Puzsér Róbert fenti írására érkezett kommentek közül, amelyiket a legtöbben, több mint négyszázan kedveltek: „Sose szavaznék a DK jelöltjére, sose. Sokkal hamarabb fogok Tarlósra szavazni, mint bármilyen Gyurcsány-kötődésű pártra. Amíg Gyurcsány van, addig nem lesz összefogás, mert én nem vagyok ilyen elvtelen, hogy mindegy, csak összefogás legyen, aztán majd lesz valami.”

Gyengíteni a szocialistákat

Gyurcsány Ferencet az EP-választások másnapján tartott sajtótájékoztatóján arról kérdezték, továbbra is támogatja-e Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét. Azt válaszolta, hogy a zuglói polgármester mögött négy párt, a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd áll, amelyek erről írásos megállapodást is kötöttek. Aznap este az ATV-ben a műsorvezető kérdésére, miszerint nem indít-e a DK főpolgármester-jelöltet, azt válaszolta, az aláírt ellenzéki megállapodáson nem változtat az EP-választások eredménye, és nem szeretné, ha vita elkezdődne a főpolgármester-jelöltekről, mert az rontaná az ellenzék esélyeit.

Egy hétig tartotta magát ehhez, majd amikor feleségét megbízta azzal, hogy mutassa be a DK főpolgármester-jelöltjét, magyarázkodásba kezdett, hogy az ellenzéki megállapodás csak az előválasztás első fordulójára vonatkozott. Az, hogy Gyurcsány, felrúgván az ellenzéki együttműködést, rövid idő alatt képes volt meghazudtolni önmagát, nem okozott nagy meglepetést, hiszen miniszterelnökként is bizonyította, ez a védjegye. Ezen talán csak egyvalaki lepődött meg az országban, Karácsony Gergely, aki hirtelen az aznapi sajtótájékoztatóját is lemondta, amiből arra lehet következtetni, hogy a DK Kálmán Olga indításáról nem szólt előre.

Kálmán Olga ideális jelölt a Gyurcsány-párt számára, hiszen ha önmagát kell meghazudtolni, abban ő is jól teljesít. Kálmán Olga április elején a 24.hu-nak adott interjújában még határozottan tagadta, hogy főpolgármester-jelölt szeretne lenni. „Számomra feloldhatatlan ellentmondás, hogy miközben az emberek talán bíznának bennem, én nem bízom abban, hogy Fidesz-kormány alatt ellenzéki vezetéssel fejlődhet egy település. Ráadásul komoly a sansz, hogy egy esetleges ellenzéki főpolgármestert még egy kátyú betömésében is meggátol majd a saját kormánypárti testülete. Én viszont kizárólag úgy szeretek belefogni bármibe is, hogy reális esélyét látom a megvalósulásnak. Magammal lennék borzasztóan elégedetlen és csalódott, ha nem tudnám azt cselekedni, amit szeretnék” – mondta Kálmán, aki tulajdonképpen saját maga vallotta be, hogy alkalmatlan a főpolgármesterségre.

Kálmán Olga névleg független jelöltként, a DK támogatásával indul az előválasztás második fordulójában. Önmagában az is érdekes, hogy a döntést nem Gyurcsány jelentette be, hanem Dobrev Klára, akinek semmilyen tisztsége nincs a DK-ban. Az EP-választások kampányában tudatosan háttérbe tolt pártelnök továbbra is a színfalak mögött akar maradni, hiszen egyrészt tisztában van vele, hogy ő Magyarország legelutasítottabb politikusa, másrészt nincs szüksége rivaldafényre ahhoz, hogy csendben és lassan kivégezze az MSZP-t, amihez Kálmán Olga jelölése csak egy lépés a sakktáblán. Kizárólag azért indít most a DK saját jelöltet, hogy meggyengítse Karácsony Gergely és ezzel a szocialisták támogatottságát. Gondoljunk csak bele, ha Kálmán Olga megnyeri az előválasztást, a szocialisták jelölt nélkül maradnak, és támogatniuk kell a DK jelöltjét. Tóth Bertalannal vagy Karácsony Gergellyel eddig sem voltak túl karakteresek, de jelölt nélkül maradva még jobban elszürkülnek.

Szorgos médiamunkások

Gyűlnek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek, akiknek vagy tapasztalatuk, vagy programjuk nincs, vagy egyik sem. Karácsony Gergely jelöltsége mellett eddig egyetlen érv szólt, hogy van városvezetői tapasztalata. Persze, nem mellékes kérdés, hogy milyen, ugyanis a kerülete csődhelyzetben van. Puzsér Róbert fel tud mutatni valamilyen programot, a Sétáló Budapestet, de nincs vezetői tapasztalata. Kerpel-Fronius Gábornak és Kálmán Olgának se tapasztalata, se programja. A Momentum, amelynek politikusai naponta hangsúlyozzák, hogy véget kell vetni a megosztó és gyűlöletkeltő politikának, olyan főpolgármester-jelöltet támogat, aki tavaly „agyhalottnak” nevezte az országot, mert a labdarúgó-világbajnokság döntőjén sok „rasszista és gusztustalan” ismerőse azért szurkolt a horvát válogatottnak a franciák ellen, mert a horvát úgymond nemzeti összetételű csapat volt.

Nem meglepő, hogy Kálmán Olga átlépett a politika térfelére, hiszen ennyi erővel bármelyik balliberális médiánál dolgozó műsorvezetőt, újságírót indíthatnának ellenzéki főpolgármester-jelöltnek: láttuk, hogyan vált az elmúlt években a magát szabad és függetlennek mondott ellenzéki sajtó a tehetségtelen politikusok helyett politikacsinálóvá a balliberális oldalon.

Miközben Budapesten zajlik az ellenzéki marakodás, vidéken egyre több nagyvárosban állapodik meg az ellenzék a közös polgármester-jelöltekről. A gyurcsányi trükközés ezekben a megállapodásokban is jelen van. Egerben a jobbikos Mirkóczki Ádám mögé áll oda a teljes ellenzék, de a szavazólapon a neve mellett nem az őt támogató pártok logói lesznek, mert Mirkóczki Ádám az Egységben a városért jelöltje lesz. Szombathelyen egy szocialista politikus mögé sorakoznak fel, aki az Éljen Szombathely! névleg független jelöltje lesz. Salgótarjánban szintén egy szocialista politikus indul a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben. Ugyanez lesz a trükk Baján, Esztergomban, Pécsett, Siófokon, Miskolcon és Kecskeméten.

Eldugják Gyurcsány Ferencet, rejtegetik az ellenzéki pártokat, független álarcok mögött bujkálnak, sumákolva próbálják maximalizálni a szavazatokat. Ne legyenek kétségeink, a mindenen marakadó, saját megállapodásait is betartani képtelen ellenzék módszeresen kifosztaná Budapestet, illetve a nagyvárosi önkormányzatokat. Nem véletlen, hogy kiszivárgott hírek szerint Gyurcsány Ferenc szűk körben már be is jelentette, mindenképpen meg kell szerezni Budapestet és néhány nagyvárost, hogy pénzhez jussanak. Mintha egy korábbi tévéműsor jelszavát vették volna kölcsön, kissé kifordítva: a lé a tét!