Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

A Gyurcsány szövegírójaként színre lépő, később sötétzöld-vörös pártot alapító, majd a szocialisták jelöltjévé váló, ám a városházát Gyurcsány embereivel kitömő Karácsony Gergely minden eszközzel igyekszik úgynevezett ellenzéki erőddé és a globalista erők szövetségesévé alakítani Budapestet. Ennek érdekében a nemzet számára súlyos áldozatokat jelentő akcióktól sem riad vissza. Múlt héten például, más balliberális polgármesterekkel szövetkezve, nyílt levélben követelték Věra Jourovától, az Európai Bizottság „értékekért és átláthatóságért” felelős biztosától, továbbá Katarina Barleytól, az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnökétől Magyarország pénzügyi megfojtását, a hazánknak járó uniós források eltérítését, azok települési önkormányzatokhoz történő irányítását.

Mint ismeretes, a 2006 őszén Prágában korrupció gyanújával őrizetbe vett Jourová (aki magyar ügyekben gyakran támaszkodik a Momentum európai parlamenti képviselője, Donáth Anna tanácsaira) azzal gyalázta a magyarokat, hogy nincsenek politikai döntéseik teljes tudatában, a német baloldali politikusnő pedig egyenesen Magyarország kiéheztetését szorgalmazta.

„Ezúttal az Önök nyilatkozatai és az Önök személye került a kormány Európa-ellenes propagandagépezetének célkeresztjébe” – írják Karácsonyék, hangoztatva, hogy a két brüsszeli politikus nem sértette meg a magyarságot. „Nem először fordul elő, hogy az Orbán-kormány azonosítja magát Magyarországgal”, állítják, nem törődve azzal, hogy ők épp az elmarasztalt módszertan szerint azonosítják magukat és a nemzetek megsemmisítésére törő brüsszeli intézményrendszert Európával.

Ráadásul Karácsony és társai épp a magyar emberek érdekeire hivatkoznak, amikor javasolják az uniós támogatások átstrukturálását: „Van módja annak, hogy az Európai Unió egyszerre kérhesse számon az Orbán-kormányon az európai normák betartását, és közben támogassa Magyarországot, a magyar embereket a gazdasági válság idején. Erre ad lehetőséget, ha a támogatásokat az önkormányzatokon keresztül juttatjuk el a magyar emberekhez.”

Korábban írtuk

Ahogy a levél folytatásában olvasható, hatalmas összegről van szó: „Magyarország összességében több mint 6 milliárd eurót – több mint 2000 milliárd forintot – kaphat a koronavírus elleni EU-mentőcsomagból, ennek legnagyobb részét (4,64 milliárd) az újjáépítési alap teszi ki. Több magyar önkormányzat nevében azt kezdeményezzük, hogy az Európai Unió Bizottsága és az Európai Parlament támogassa azon törekvésünket, hogy ennek a támogatásnak legalább a felét az önkormányzatokon keresztül használhassa fel Magyarország.”

Az akcióhoz csatlakozó településvezetők között volt a Marosvásárhely magyar polgármesterének románul gratuláló momentumos, bajai Nyirati Klára, a polgármesterré választása után a nemzetközi porondon sikeres érdi női kézilabdacsapatot szétkergető ex-SZDSZ-es Csőzik László, a Hódmezővásárhely irányítása helyett országos politikai álmokat szövögető Márki-Zay Péter, a tavaly szexbotrányba keveredett, ugyancsak ex-SZDSZ-es budaörsi Wittinghoff Tamás. Rajtuk kívül a szombathelyi Nemény András, a pécsi Péterffy Attila, a mára baloldalivá züllött egykori Jobbik két településvezetője, a balmazújvárosi Hegedűs Péter és a siófoki Lengyel Róbert, valamint a szentendrei Fülöp Zsolt adta a nevét, vagyis a teljes ellenzéki népfront képviseltette magát.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az ötlet valójában külföldön fogant. Előzménye még 2016-ban Martin Schulznak, az Euró­pai Parlament akkori német szociál­demokrata alelnökének megjegyzése, amely szerint „Szeged egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”. Ekkor merült fel először a magyar kormány megkerülésének az ötlete, ami most Karácsonyék levelében is visszaköszön.

Valójában a pénzből pedig az úgynevezett ellenzék ugyanúgy saját szervezetét és propagandagépezetét finanszírozná, miként teszi azt most is Karácsony Budapesten. Ez a tényleges oka, hogy rengeteg már elindított fejlesztést, közterület-rehabilitációt lefújtak, a magyar kormány elleni háborúra, a 2022-es ütközetre ugyanis pénz és pénz szükséges.

Üssük csak fel a Büntető törvénykönyvet! „Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Karácsonyék lépése pedig egyértelműen Magyarország függetlenségének, az állam szuverenitásának megsértésére irányul. Nem először történelmünkben. Ugyanezt tették az 1919-es vörösterror Bécsbe és más európai városokba menekült népbiztosai, a második világháború után a magyargyűlölő Beneš szövetségét kereső Károlyi Mihály, 1956-ban Kádár János, 1993-ban a La Stampa című olasz lapban Göncz Árpád (mondván, hogy Magyarországon jobboldali sajtódiktatúra van), és most ugyanezt folytatja Gyurcsány, Dobrev, Karácsony.