Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy korrupciós ügyben csütörtökön – jelentette be Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője sajtótájékoztatón Budapesten.

Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, több milliós kenőpénzek miatt folyó eljárást korábban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta, ám miután mentelmi joggal érintett személy érintettsége merült fel, a nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség július 11-én az ilyen esetekben eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át az ügyet – ismertette a szóvivő.

A mentelmi jog felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kéri az Országgyűlés elnökétől a legfőbb ügyész. A bűncselekmények a törvény szerint 2-től 8 évig, illetve 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők – mondta Fazekas Géza.

A gyanú szerint Mengyi Roland barátja 2015-ben Mengyi Rolandtól tudomást szerzett arról, hogy szociális szövetkezetek számára több száz millió forintos, uniós forrásból származó támogatás elnyerésére szóló pályázatot fognak kiírni.

Mengyi Roland a pályázat kiírásáért, illetve, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék el, 5 millió forint úgynevezett “alkotmányos költséget” kért a vele kapcsolatban lévő döntéshozók részére és további 5 millió forintot akkor, ha a pályázatuk nyer. Az érintettek összegyűjtötték az 5 millió forintot és eljutatták Mengyi Roland barátjának.

Az érintettek az ötszáz milliós pályázaton elnyerhető pénzt nem a támogatási célnak megfelelően akarták felhasználni. Annak egy része saját vagyongyarapodásukat szolgálta volna oly módon, hogy a szövetkezetek meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív, illetve túlárazott szerződéseket a pályázati célok megvalósításával kapcsolatos feladatok látszólagos elvégzésére, majd az ennek nyomán kiutalt összeg jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.

Mengyi Roland az egyeztetések során többször módosította a támogatási összeg felosztásának arányait. Végül abban állapodtak meg, hogy a támogatás 10 százaléka a szövetkezeteké.

A pályázati kérelmek kapcsán az érintettek részéről eljáró ember a megjelölt szövetkezetek közül egyes szövetkezeti képviselőket tudatosan tévedésbe ejtett, más esetekben pedig meghamisították a szövetkezeti képviselők aláírását a pályázati kérelmek benyújtása során.

A pályázatokat formai hibák, illetve egyes feltételek nem teljesülése miatt elutasították, így kifizetés nem történt.

A sikertelen pályázatot követően az érintettek visszakérték az 5 millió forintos kenőpénzt, melyet Mengyi Roland a barátján keresztül visszafizetett.

Az ügyészség gyanúja szerint “Mengyi Roland tisztában volt azzal, hogy a benyújtott pályázatok valótlan tartalmúak. Tisztában volt azzal is, hogy az elkövetőknek nem céljuk a pályázatok megvalósítása, hanem a fiktív számlákat kibocsátó cégek bevonásával a támogatási összeg túlnyomó részét akarták jogtalanul megszerezni. Az összeg elosztását döntően Mengyi Roland határozta volna meg, amelyből ő maga is részesült volna” – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

Mengyi Roland meggyanúsítása és kihallgatása mentelmi jogának felfüggesztése esetén lehetőséges.

Az ügy jelenlegi öt gyanúsítottja közül ketten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, egyikük sem közszereplő.

A nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség december 12-ig hosszabbította meg.

Fazekas Géza a csütörtöki sajtótájékoztatón a nyomozás érdekére hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy lesznek-e újabb gyanúsítottak, illetve, hogy miért nem került sor az ügyben korábban tettenérésre, holott tervezett ilyet a nyomozó hatóság. Visszautasította ugyanakkor azt a feltételezést, hogy a Legfőbb Ügyészség a mentelmi előterjesztés előtt bármiféle befolyást gyakorolt volna az eljárásra.

Az ügyészségi szóvivő szerint a nyomozás eredményességét bizonyítja, hogy Mengyi Roland ellen annak ellenére vannak már bizonyítékok, hogy személy szerint ellene nem is folyt eljárás.

Az ügyészségi szóvivő megerősítette, hogy az eljárás irataiban többek között Voldemortként is emlegetik Mengyi Rolandot, ahogy az a 168 óra című hetilapban közölt dokumentumokban is szerepel.

Az ügyről a 168 óra című hetilap adott hírt két hete indult cikksorozatában, ahol többek között telefonlehallgatások dokumentumait is közölte.

MTI