Kovács Zoltán az abouthungary.hu oldalon angolul olvasható cikkében úgy fogalmazott: a 24.hu és az Index korábbi újságírója egy Skype interjúban őszintén beszélt arról, hogy amikor Magyarországról kell tudósítani a külföldi médiában, akkor a nemzetközi NGO-k „kezében van az összes kártya”.

Hirdetés

A legtöbb nem kormányzati szervezet (NGO) – például az Amnesty International és a Soros György által finanszírozott más szervezetek – jelentős befolyást gyakorolnak a külföldi újságírókra a Magyarországról szóló cikkek esetében.

Az írás a Magyar Nemzet online cikkére utal, amelyben a 24.hu és az Index egyik korábbi újságírója arról beszélt, hogy a balliberális újságírókat gyakorlatilag utasítgatják a Soros-szervezetek. Az újságíró a Skype-interjúban egyebek mellett elmondta, hogy munkájuk során alapos instrukciókat kapnak, kikkel beszélhetnek, illetve hogy miként függnek az NGO-któl.

„Meghívtak Brüsszelbe és Strasbourgba, hogy egyedi eseményekről tudósítsak. Ilyen szituációkban az újságírókat gyakorlatilag utasítják, hogy hova menjenek, és kivel beszéljenek” – fogalmazott.

Az újságíró szerint nem jó, hogy a sajtó munkatársai ilyen mértékben függenek az NGO-któl és úgy vélte, ilyen körülmények között nehéz transzparensen működni.

Korábban írtuk