A lengyelek vezetik haza a magyarokat

A Fekete Madonna kultusza a középkor hagyatéka, a fekete Szűz Mária-kegyképekhez pedig számtalan igazolt csoda kötődik. A feketeség a súlyos megpróbáltatás szimbóluma, amelyből a Szűzanyának jutott gazdagon, ahogy az Istenanyaságból eredő sors ejtette sebekből is. Számos Fekete Madonna-ábrázolás van szerte Európában, de a częstochowai kétségtelenül a legismertebb, hiszen a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbólumává lett. A magyar alapítású Jasna Góra (Fényes Hegy) pálos kolostorban őrzik az eredeti ikont, amelyet a legenda szerint maga Szent Lukács evangélista festett. Egy irat tanúsága szerint a kép 1382-ben Jeruzsálemből Konstantinápolyon keresztül került a kolostorba. A Lengyelország második felosztását követő orosz uralom alatt Miklós cár „a legveszélyesebb lengyel forradalmárnak” nyilvánította a Fekete Madonnát, és betiltotta a częstochowai zarándoklatokat. A lengyelek ragaszkodása azonban sokkal erősebb volt annál, hogy földi hatalom elszakíthatta volna őket az identitásuk egyik pillérétől. A Fekete Madonna modern kori erejét mutatja, hogy az 1970-es években létrejött Szolidaritás Független Szakszervezet egyik szimbólumává vált.

A Misszió Tours Utazási iroda 15 éve szervez vonatos zarándokutakat a pálos kegyhelyre. Fontos helyszíne ez a lengyel–magyar testvériségnek, a két nemzet Mária-tisztelete egy tőről fakad, mindkét ország Szűz Mária oltalmában áll. Ezt megerősítendő a lengyelek 1994. május 15-én, a pálosok hazatelepülésének 60. évfordulójára a Częstochowai Fekete Madonna kegyképének másolatát a Gellért-hegyi Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomnak ajándékozták. 2011. június 30-án pedig az ikon egy újabb hiteles másolata került hazánkba, pontosabban a Szent István-bazilikába. A „Fényes Hegy” zarándokhely így kiemelt helyet kapott a magyar katolikus kultúrában is.

A hagyományokat ápolandó 2025. június 23-án 600 magyar zarándok indult vonattal Częstochowába. Az út Budapestről 12 óra hosszú, a zarándokok így hajnalban kezdtek gyülekezni a Keleti pályaudvaron. Az 5 órai búcsúztatón Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikai államtitkára is tiszteletét tette. Beszédében elmondta, hogy világban uralkodó zűrzavar láttán úgy érzi, hogy zarándoklatokra most nagyobb szükség van, mint bármikor korábban.

„A zarándokok ne csak a saját lelki békéjüket keressék és találják meg, hanem a nagyobb közösség békéjét, nyugalmát is” – kérte az államtitkár.

Budai László, a zarándokvonat szervezője, a Misszió Tours vezetője elárulta, hogy a vonaton utazók között mintegy 150-en Erdélyből érkeztek, illetve egyetemisták és gondoskodásban élő fiatalok is részt vesznek a zarándoklaton.

A hajnali pályaudvart ünnepi fénybe öltöztették a felkelő nap sugarai. A hivatalos ceremónia után a Keleti 7. vágányáról lassan kigördült a tíz kocsiból álló különvonat. A Demokrata munkatársai a második kocsiban kaptak helyet, közvetlenül Petrás Mária mellett, aki három unokájával csatlakozott a zarándoklathoz. A Kossuth- és Prima Primissima díjas művész csendes bölcsességével terelgette őket, fegyelmezésre egyetlenegyszer sem volt szükség.

„A nagy felfordulásban nehezen találjuk azt az ösvényt, ami oda visz, ahová menni kellene. A gyerekek szét vannak cincálva a mai világban. Én megpróbálom az unokáimat saját szellemem szerint terelni. Szeretettel, erőltetés nélkül, mert az sosem működött” – üzeni Petrás Mária a Demokrata olvasóinak.

Néhány órányi zakatolás után magunk mögött hagytuk a határt, a sokadalom idős asszonyai megterítették asztalaikat étellel. A vonat ezután inkább tűnt egy falusi lakodalmas menetnek, mindenki megosztotta, amije volt, éppen úgy, ahogy Krisztus tanította. Két afrikai kispap is a magyar csapattal tartott, mindketten az egri papnevelde hallgatói és jó eséllyel a magyar egyház támaszai lesznek. Ők a lelki gazdagságban bővelkedő Afrika adománya a lelki szárazságtól gyötört Európának.

A felvidéki tájon suhanva Pálmai Árpád egyházzenész irányítása alatt számos gyönyörű Mária-ének mellett a Fekete Madonna himnuszának lengyel szövegét magolta az utazóközönség. Ezeket később a lengyel testvérekkel együtt énekeltük, könyörögve Istenhez a lengyel nemzeti egység megteremtéséért.

A csendes vagonban Böjte Csaba és magyarországi pap testvérek várták a gyónni és a beszélgetni vágyókat. Csaba testvér elmondta, hogy a Szűzanya arcán nagycsütörtök és nagypéntek hagytak mély sebeket.

– Merjünk mi is áldozatot vállalni, nehézséget, még akkor is, ha ebbe a fájdalomtól az ember belefeketedik, sebhelyeket kell hordozzon. Mária útja ugyanis a mi utunk is – mondja a ferences testvér.

A hosszú vonatút közben Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész imádkozott és énekelt a hívekkel, időnként pedig afféle rádiós műsorvezetőként szórakoztatta a hallgatókat. A csendes vagonban berendezett stúdióban a velünk utazó papokat is megszólították. Tamás József, a gyulafehérvári egyházmegye nyugalmazott püspöke szerint a turista a vidéket járja be, a zarándok pedig saját lelkét.

Délután hatkor érkezett meg a vonat a częstochowai vasútállomásra. A zarándokok innen buszokkal jutottak el a Szent II. János Pál zarándokházhoz, amely éppen a pálos kolostor szomszédságában áll. Érkezés után meg is kezdődtek a lelki programok. Az első élmény az úgynevezett „Apel” imádsághoz kapcsolódik, a szó eredeti jelentése szólítás, sorakozó, az üldöztetés idejére tekint vissza, amiből a lengyel nemzetnek bőséggel kijutott az utóbbi évszázadokban. Az országot háromszor osztották fel a nagyhatalmak, miközben hol az oroszok, hol a németek akarták kiirtani a lengyeleket. Hogy ez nem sikerült, abban az Istennek és a magyaroknak is volt szerepe.

Minden reggel hajnalban kezdődtek a programok. A bazilika kápolnájában helyet kapó kegyképet védő ezüst borítást hajnali fanfárszó kíséretében vonták fel a pálos szerzetesek. A reggeli rituálét szentségimádás és szentmise követte. Kedd délelőtt is misére volt hivatalos a magyar zarándokcsapat, amelyet Tamás József püspökatya celebrált pap testvéreivel. A hatszáz fős sokadalom énekelve érkezett a bazilika bejáratához. Lenyűgöző, erődfalak védte épületegyüttes falai között haladtunk, amely egy kis darabját képviseli annak a szakrális művészeti örökségnek, amit a lengyel nemzet teremtett Isten dicsőségére és a hívek szolgálatára. Egy magyar számára az erőd minden szeglete az otthonosság érzetét kelti, ugyanaz a kultúra, ugyanaz a szellemiség, ugyanaz az örökség, amit otthonról ismerünk.

Pálmai Árpád alázattal vezette az egész zarándoklatot végigkísérő énekes imádságot, zeneművészetekben jártasabb társaink szerint Európa legkiválóbb koncerttermeihez illő minőségben, egyik délután pedig Petrás Máriával közösen tartott zenei áhítatot. Már önmagában ez is éppen elegendő indok lett volna arra, hogy Lengyelországba utazzunk.

Az akusztikai, vizuális és lelki utazás azonban még korántsem ért véget. Szerda este gyertyás körmeneten vettünk részt, a bazilika tágabb környezetét jártuk körbe, miközben a mécsesek fénye mellett Mária-ének töltötte-világította be az éjszakát. Soha korábban nem volt világosabb bennünk, hogy merre tart az utunk, mi adja az erőnket.

A lengyel–magyar testvéri összetartozás egyáltalán nem mítosz, mint ahogy némelyek láttatni akarják. Ezt ragozni felesleges, el kell jönni, részesévé kell válni, hogy megértsük, mit jelent. A számtalan lelki kegyelem mellett ezt adta a zarándoklat a magyaroknak. Az otthonosság, testvériség, a valahova tartozás érzését. Hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk árvák a világban. Szűz Mária, az Isten az oldalunkon áll, ahogy lengyel testvéreink is.