A Levegő Munkacsoport, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak küldött levelében leírta: több mint három évtizede dolgoznak Budapest tiszta levegőjéért, hogy minél kevesebben betegedjenek meg, illetve veszítsék el idő előtt az életüket a szennyezett levegő miatt, azonban a céltól „egyre távolabb kerülünk”. A légszennyezettség mértéke rendszeresen meghaladja az egészségügyi határértékeket.

Hirdetés

A Levegő Munkacsoport és a Greenpeace mérései pedig arra utalnak, hogy a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a hivatalos mérőállomások mutatnak – olvasható.

Mint írták, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Magyarországon évente több mint 13 ezren halnak meg idő előtt a légszennyezettség következtében és ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből. Lakosságarányosan számítva, Budapesten mintegy 2500 ember korai halálát okozza a rossz levegő. Az Európai Kardiológiai Társaság szaklapjában nemrég megjelent tanulmány szerint Magyarországon a koronavírus-fertőzés okozta halálozások negyede a légszennyezettségre vezethető vissza – olvasható a közleményben.

A kommünikében idézik Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport elnökét, aki rámutatott: a probléma rendkívül komplex, és megoldása sok szereplő együttműködésén múlik, ugyanakkor az elmúlt évtizedek során számtalan javaslatot tettünk a kormánynak és fővárosi önkormányzatnak a levegőminőség javítására, és ezek a javaslatok szinte kivétel nélkül be is épültek a különböző hivatalos dokumentumokba. Mindennek ellenére a gyakorlatban igen kevés volt az előrelépés, és több visszalépés is történt – közölték.

Korábban írtuk

„Célunkat tehát nem sikerült elérnünk, és úgy véljük, ezt a kudarcot nem szabad jutalmazni. Örömmel fogjuk átvenni a Budapestért Díjat akkor, amikor majd Budapest egyetlen hivatalos levegőminőség-mérő állomásán sem fogja a légszennyezettség koncentrációja túllépni a megengedett határértéket egy teljes éven keresztül” – mondta Lukács András a közlemény szerint.

Mint írták, a Levegő Munkacsoport egyúttal felajánlotta a fővárosi képviselőknek további együttműködését annak érdekében, hogy viszonylag rövid időn belül és elfogadható költséggel javuljon a budapesti levegő minősége.