A Sargentini-jelentést akár „Soros-jelentésnek” is lehetne nevezni, hiszen azt Soros György barátai fogadták el – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója pénteken, az M1 aktuális csatorna műsorában.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Kovács István azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) csütörtöki ülésén bemutatták azt a jelentéstervezetet, amely szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása. A jelentéstevő Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő.
    
A szakértő úgy vélekedett: az EP-ben létezik egy masszív, frakciókon és országokon átívelő, több mint 220 politikust számláló blokk, a Soros Györgyhöz lojális képviselők köre. A Nyílt Társadalom Alapítványnak így több képviselője van az EP-ben, mint a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppártnak, és nyilván a LIBE-ben is ez a fajta arány jelenik meg – mondta Kovács István.

(MTI)