Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Az államtitkár Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalása kapcsán elmondta, az egyeztetés „kovásza” egyértelműen a biztonság kérdése volt, és ezen belül az illegális migráció.

Kifejtette, Magyarország az elmúlt három évben bebizonyította, hogy képes a szárazföldet megvédeni a migrációtól, míg Olaszország ugyanezt tette a tengeren, megakadályozni, hogy ezrek vagy tízezrek fulladjanak vízbe.

„Itt két olyan országról és pártról van szó, amelyek demonstrálták, hogy Európa határait meg lehet védeni. Kijelentették és elmondták, hogy a bevándorláspárti, baloldali, liberális európai uniós vezetőktől meg kell szabadulni, és a helyükre olyanokat kell tenni, akik azért dolgoznak, hogy Európa identitását, az európai integritást fenntartsák” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.