A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem mindennapi kihívások miatt rendkívüli teljesítményre van szükség az agráriumban. A nehézségek azonban összekovácsolják a gazdákat, amiből erőt meríthetünk az előttünk álló feladatok leküzdéséhez.

Hirdetés

A tárcavezető hangsúlyozta, a mindennapi kenyérre mindig szükség van. Ehhez pedig elengedhetetlen a magyar gazdatársadalom erőfeszítése. „A kenyér nem magától kerül az asztalra, azért nagyon keményen meg kell dolgozni, ez a munka pedig elismerésre méltó” – mondta. A miniszter kitért arra is, hogy a gazdák nélkülözhetetlen munkájára mindig és minden körülmények között szükség van – írták.

Nagy István kiemelte, a koronavírus-járvány jelentette nehézségek után az orosz-ukrán háború következményeivel és az energiaválsággal is meg kell küzdenünk. „A körülöttünk lévő világ gyökeresen átalakult, ezért új válaszokat kell adnia a nehézségekre. Az agráriumért dolgozó szakemberek tapasztalata, tudása és kitartása hitet kell, hogy adjon számunkra. Erre a teljesítményre ugyanis most is bátran támaszkodhatunk” – fejtette ki a tárcavezető.

Hozzátette, azok a szakemberek, akik végigdolgozták az életüket, olyat alkottak, amire az egész magyar nemzet büszke lehet. „A nemzeti ünnepen fontos, hogy visszatekintsünk a mögöttünk hagyott időszakra és elismerjük ezt a teljesítményt. A kihívások kell, hogy összekovácsoljanak minket és reményt adjanak arra, hogy jön egy jobb esztendő” – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Korábban írtuk