A Nemzeti Oltóanyaggyárban előállított oltóanyagok garantálják majd a hazai ellátás biztonságát, ezzel megszüntetik…

Posted by Emberi Erőforrások Minisztériuma on Tuesday, March 16, 2021
Hirdetés

A közlemény szerint az emberi erőforrások minisztere az Emmi Facebook-oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: a kormány döntése alapján 2017-ben kezdődött meg a Nemzeti Oltóanyaggyár megvalósítása az oltóanyag-ellátási nehézségek megelőzésére.

Az Emmi háttérintézménye, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Debreceni Egyetem együttműködésében idén márciusban a koronavírus elleni magyar vakcina fejlesztését kezdeményezte – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a szakemberek az élő koronavírust megfelelő biztonsági szintű laboratóriumi körülmények között kutatják.

A miniszter közölte azt is: az első lépést, a prototípusvakcina kifejlesztését pre-klinikai vizsgálatok követik, majd a humán klinikai vizsgálatokat kell elvégezni. Ezt követi az engedélyeztetési eljárás, amelynek eredményessége esetén forgalomba lehet majd hozni a vakcinát – mondta.

Korábban írtuk

A miniszter hozzátette: a kormány korábbi jelzése alapján a magyar, koronavírus elleni vakcina várhatóan 2022 második felére készülhet el. A kutatás szakmai eredményeiről folyamatosan tájékoztatják majd az embereket – olvasható a közleményben.