Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Schanda Tamás elmondta, hogy az egyetemek – többek között – a magyar mellett angol, német és kínai nyelvű információs anyagok útján tájékoztatják polgáraikat a fertőzés jellemző tüneteiről és kérdőívek segítségével szűrik ki azokat a hallgatókat, akik esetében magasabb a fertőzés kockázata.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a félelmek ugyan nem alaptalanok, ám pánikra nincs ok. Magyarországon ugyanis még egyetlen megbetegedést sem regisztráltak, és a kormány, amelynek a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, felkészült a védekezésre – hangsúlyozta.

Ennek keretében – folytatta – a felsőoktatásért felelős innovációs tárca folyamatos egyeztetést folytat az egyetemekkel, különösen a klinikákat is működtető orvosképző intézményekkel.

Azok a hallgatók, akik a kérdőívek alapján kockázatot jelentenek, a lappangási idő tartamára, vagyis 14 napra felmentést kapnak az óralátogatás alól, ám erre ez idáig nem volt szükség – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a felsőoktatási intézmények kapcsolatot tartanak a szakhatóságokkal.

Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a koronavírus mellett egy másik, a „pánikkeltési járvány” is megjelent a világban.

Utóbbit erősíti, hogy az év ezen szakaszában amúgy is gyakoriak a koronavírussal megegyező tüneteket produkáló megfázásos fertőzések – tette hozzá az államtitkár.

Az egyetemi hálózat hatékonyságának jellemzésére említette, hogy a Vuhanból hazaérkező házaspár egyik tagja megfázásos tüneteket mutatott, ám a Közép-Európában egyedülálló pécsi egyetemi víruslaborban 3 órán belül megállapították, hogy nincs koronavírus-fertőzés.

Arról is beszámolt: a tisztifőorvossal folytatott megbeszélése során felmerült, hogy amennyiben szükséges, a határállomásokon egyetemi hallgatók is segíthetnek a fertőzöttek kiszűrésében, kézi hőméréssel.

Bódis József végül hangsúlyozta, hogy a rövid távú teendők mellett hosszú távú feladat egy vakcina kifejlesztése. Ehhez minden erőforrás rendelkezésre áll a magyar felsőoktatásban – mondta az államtitkár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy 2772 kínai hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben.