Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte: a szövetségesi kötelezettségek teljesítése érdekében fontos, hogy folytatódjon a haderőfejlesztés.

Hirdetés

A találkozó célja az EU katonai tevékenységének és a honvédség aktuális kérdéseinek, kihívásainak, feladatainak megbeszélése volt – tette hozzá.

Ruszin-Szendi Romulusz ismertette Claudio Grazianóval a magyar hadsereg szervezeti felépítését, a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, tájékoztatást adott az uniós katonai missziókban való magyar szerepvállalásról, a migrációval összefüggő feladatokról, a a magyar katonák szerepvállalásáról a koronavírus-járvány elleni védekezésben és a NATO-val, EU-val közös ügyekről.

A MH parancsnoka újságírói kérdésre elmondta: a honvédség négy külföldi uniós katonai misszióban vesz részt.

Korábban írtuk

A legfontosabb a nyugat-balkáni, bosznia-hercegovinai, ahol 169 magyar katona tevékenykedik. Maliban húsz magyar katona lát el tanácsadó és kiképző feladatokat, továbbá két-két magyar katona vesz részt Grúziában uniós katonai feladatok ellátásában, illetve a Földközi-tengeren a migráció elhárításával kapcsolatos tevékenységben. Ősztől magyar katonák is bekapcsolódnak az EU készenléti harccsoportjának tevékenységébe – mondta.

Claudio Graziano közölte: a világjárvánnyal összefüggésben a katonai helyzet rosszabbodott. Mint mondta, aggódik, hogy a pandémia után kevésbé lesz biztonságos a helyzet, ezért szükséges az uniós védelmi kezdeményezések növelése.

Az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke elmondta, hogy budapesti látogatásán a honvédség parancsnoka mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is őszinte, konstruktív megbeszélést folytatott.