Juhász Tünde kormánymegbízott a helyi művelődési ház udvarán felállított mobil oltóállomásnál kiemelte: a megyében öt héttel ezelőtt, április végén jártak a Magyar Honvédség oltóbuszai, hogy naponta reggel 8 órától este 6 óráig minél több ember felvehesse a Pfizer-vakcina első adagját.

Hirdetés

Az elmúlt napokban a katonák ismét végigjárják a nyolc kistelepülést, hogy mindenki megkaphassa a oltóanyag második adagját is. A két katonai oltóbusz szombaton, vasárnap és hétfőn eddig már hat helyen járt Csongrád-Csanád megyében: Nagymágocson, Balástyán, Földeákon, Apátfalván, Üllésen és Bordányban. Az oltássorozatot kedden Ásotthalmon és Kiszomboron zárják.

A mobil oltópontokon naponta 180 ember oltását tudják vállalni, így a nyolc településen kedd estig összesen nagyjából 1500-an szerezhetnek védettséget. Juhász Tünde kitért arra: az oltási tevékenység a megye összes kórházi oltópontján folyamatos, és minden jelenleg elérhető vakcinához hozzá lehet jutni. Ez azt jelenti, hogy időpontfoglalással, a regisztrációt követően a jelentkezők a Pfizer-, a Moderna-, a Janssen-, a Sinopharm- és a Szputnyik vakcina közül választhatnak.

A Magyar Honvédség oltóbuszai 2021. március 27-e óta járják az országot, segítve a kisebb településeken élőket abban, hogy könnyebben és szakszerű körülmények között szerezzenek védettséget a koronavírussal szemben.

Korábban írtuk