Gulyás Gergely rámutatott: hosszú évtizedekig kellett úgy élni nagyon sokaknak magyarként a határokon túl, hogy a magyarsághoz tartozás hátrányt jelentett. A magyar kormány – ahogy az elmúlt évtizedben – a következő években is mindent megtesz azért, hogy magyarnak lenni, a magyarsághoz tartozást vállalni és a magyar közösségben értékőrző szerepet játszani előny legyen – jelentette ki.

Hirdetés

A miniszter az elmúlt évtizedben elért eredményeket tekintve azt mondta: „büszkék lehetünk a nemzetpolitikai sikerekre”. Ezek közül számszerűsíteni is lehet, hogy 1,1 millió magyarral több állampolgára van az országnak. Létrejött egy közjogi kötelék, amelynek révén ezek az emberek nem csak magyarként tartják magukat számon, hanem a magyar állam is állampolgárnak tekinti őket.

Gulyás Gergely elmondta: abban érdekeltek, hogy a határon túli szervezetek – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – sikeresek legyenek. A Mathias Corvinus Collegium képzéséből pedig az RMDSZ is sokat profitálhat – jegyezte meg a miniszter, aki egyúttal köszönetet mondott az RMDSZ-nek, hogy partner volt ebben a programban.

Beszédében kitért arra is: reméli, hogy a magyar-magyar kapcsolatok újra ugyanolyan intenzívek lesznek, mint a koronavírus-járvány előtt.

Korábban írtuk

A miniszter felidézte, hogy az Erdélyi Politikai Iskola 2017-ben egy újszerű vállalkozásként indult és szerves része volt annak a közéleti gondolkodásnak, miszerint a magyar intézmények – köztük az oktatási intézmények – nem aszerint működnek, hol vannak a határok, hanem aszerint, hol élnek magyarok.

Megjegyezte, hogy az MCC képzésein számtalan jó barátság, ismeretség, működő kapcsolat jött létre az elmúlt években. Ez lehet az alapja az MCC további működésének Kolozsváron, Erdélyben, a Partiumban, a határon túli magyarság körében.

A miniszter úgy értékelt, az Erdélyi Politikai Iskolában szerzett oklevél jó ajánlólevelet jelent azok számára, akik érdeklődnek a közélet iránt és magyarként részt akarnak venni a közéletben, akár a határokon innen, akár azokon túl.

Horváth Anna, az RMDSZ alelnöke azt emelte ki: az MCC képzésének végzősei olyan gyakorlati tudással, tapasztalattal térnek vissza Erdélybe, amelyet a politikai közéletben hasznosítani tudnak majd.

Ugyanakkor megjegyezte: egy ilyen iskola sok mindenre meg tud tanítani, például tárgyalástechnikára, összefüggés-elemzésre, de így is nehéz megválaszolni azokat a kérdéseket, mit kezdjenek azzal a ténnyel, hogy Erdélyben, Romániában a politikai intézmények a bizalmi index tekintetében mintegy 30 éve sereghajtók. Továbbra is kihívás, hogy az embereknek megmutassák a politikai, közéleti pálya hasznosságát, továbbá, hogy az ezt a pályát választók hivatástudatát visszaállítsák – mondta.

Tőtős Áron, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) alelnöke elmondta: olyan fiatalok képzésében érdekeltek, akik egyebek mellett kritikusan gondolkodnak, állhatatosak a munkában és szakmaiságuk közösségi elköteleződéssel párosul. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a képzésen olyanok vegyenek részt, akik az erdélyi magyarság és a magyar nemzet sorsát szívükön viselik. Az Erdélyi Politikai Iskola eddigi végzősei között többen is vannak, akik helyi, regionális, illetve országos szinten aktív közéleti szerepet vállaltak – tette hozzá a MIÉRT alelnöke.

Geréd Imre, a Pro Iuventute elnöke a végzősöknek azt mondta: megszerzett diplomájuk felelősséget is jelent, hogy hozzátegyenek az erdélyi magyar jövő sikeréhez.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszönetét fejezte ki, hogy az Erdélyi Politikai Iskola negyedik évfolyamának részvevői a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben is nagy lelkesedéssel és odaadással végezték el a képzést. Kiemelte, hogy az MCC nagy fejlődésen ment keresztül, s ez a mostani – és a korábbi évfolyamokon – végzettek számára is még több lehetőséget jelent.

Elmondta, hogy az MCC különböző képzésein jelenleg már 10 helyszínen körülbelül 2500-an tanulnak. Szeptembertől már 23 helyszínen fog működni az MCC, ebből 8 Erdélyben. Kolozsváron például az általános iskolától a PhD végéig biztosít képzést az MCC – tette hozzá.

A tervek szerint pedig a 2025/26-os tanévben már 35 helyszínen 10 ezer magyar fiatal tanulhat majd a Kárpát-medencében az MCC képzésein – közölte az intézmény főigazgatója.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) közösen 2017-ben indította el az Erdélyi Politikai Iskolát. Idén a negyedik évfolyam 17 hallgatója vehetett át oklevelét. Velük együtt az Erdélyi Politikai Iskola Alumni tagjainak száma 77-re nőtt.

Az MCC háttéranyagában azt írták: az erdélyieket megszólító képzés célja, hogy a fiatalok az anyaországon kívül is hatékonyan képviseljék a magyar közösségek értékeit és érdekeit a helyi közéleti ügyekben.