Az Európai Parlament mai plenáris ülése rövid vitát tartott „politikusok, ügyészek, ügyvédek és újságírók, valamint más személyek és szervezetek megfigyelése az EU tagállamaiban kibermegfigyelési programok segítségével” témában. A vita kapcsán Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője kiemelte: minden tagállamban maradéktalanul érvényesülnie kell, hogy a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szervek törvénytelen megfigyelést nem folytathatnak. „2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok törvénytelen megfigyelést nem folytattak és jelenleg sem folytatnak. Mindezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják”- mondta el a delegációvezető.

Hirdetés

A vita kapcsán Deutsch Tamás egyetértett mindazokkal, akik szerint valamennyi tagállamban maradéktalanul érvényesülnie kell, hogy a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szervek törvénytelen megfigyelést nem folytathatnak.

A hazánkat ért vádaskodásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: „Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el. Ennek megfelelően Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik. 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok törvénytelen megfigyelést nem folytattak és jelenleg sem folytatnak. Mindezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják. Legutóbb a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) folytatott alapos vizsgálatot és mindent rendben találtak a megfigyelések esetében”.

„Nem volt ez azonban mindig így: a baloldali kormányok alatt számos bizonyított törvénytelenség fordult elő a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok működése során” – tette hozzá. Emlékeztetett: bizonyított tény, hogy 2010 előtt, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején az alvilág egyik meghatározó vezetője és az egyik nemzetbiztonsági szolgált főigazgatója abban állapodott meg, hogy az egykori olajbűnöző információkat gyűjt és kreál fideszes politikusokról „Érdekes módon ezek a magyar baloldal által elkövetett súlyos visszaélések és törvénytelenségek senkinek sem keltették fel az érdeklődését az európai politikában” – mondta.

Korábban írtuk