Fotó: ShutterStock.com/okoscso (illusztráció)
Hirdetés

„Az emberi természetbe van kódolva az, hogy az ember jelet hagyjon maga mögött, s mi akkor hagyunk igazán jelet magunk mögött, ha majd az ezekbe az óvodákba járó gyermekek gyermekei és azok gyermekei is magyarul fognak álmodni” – emelte ki beszédében Grezsa István. Hozzáfűzte: így tudjuk követni a Szent István-i államalapításkor ünnepelt eleinket, akik ezer éven át megőrizték Magyarországot és a magyarságot. Felidézte: az államalapítás ünnepén Budapesten rendezett tűzijáték végén kirajzolódott egy kereszt, ez pedig olyan útjelző volt, amely a – Lengyelországgal együtt 55 milliós – kelet európai népességnek egyaránt mutatja az utat.

A Perbetén átadott intézmény két óvodai és egy bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 52 magyar gyermeknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani már szeptembertől. A közel 745 négyzetméteres intézmény Nagy Béla nyugállományba vonult lelkipásztor által adományozott telken jött létre, megépítését 352 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A délután folyamán Grezsa István még egy másik, teljesen új óvodát is átad a Felvidéken, ezúttal Vágfarkasdon. Ott egy részben vásárolt, részben egyházi tulajdonú telken épült meg a több mint ötven gyermek befogadására alkalmas intézmény, amely a magyar kormány 335 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

Az óvodafejlesztési program keretében az egész Kárpát-medencét tekintve 179 új intézmény építése, illetve 713 intézmény felújítása lett tervbe véve. Ezen belül a Felvidéken 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 132 lett vagy lesz felújítva. A Felvidéken nagyrészt már csak a teljesen új intézmények átadása van hátra, ezek közül ötöt még szeptemberben átadnak.

Korábban írtuk

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsőde- fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.