Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti védelmi együttműködés megújítása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Szijjártó Péter elmondta, már a szövegjavaslat preambulumában is több ponton utalnak magyar jogszabályokra. Emellett az ország NATO-s és európai uniós kötelezettségeivel is összhangban van a szöveg – fűzte hozzá.

A mostani megállapodás az 1997-ben kötött szerződés modernizálása, ahhoz képest csak néhány újdonságot tartalmaz. Új elem például, hogy rögzíti, az Egyesült Államok infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre magyarországi honvédségi objektumokban: Tatán, Várpalotán, Kecskeméten és Pápán.

A miniszter kiemelte: a külföldi csapatmozgások, külföldi csapatok állomásoztatásáról szóló alaptörvényi rendelkezéshez ragaszkodtak, ez okozott csúszást a tárgyalásokban. Kiemelte: minden egyes csapatmozgást, műveletet, jelentősebb katonai aktust a továbbiakban is a megfelelő közjogi aktusnak kell megelőznie.

Szijjártó Péter kiemelte: fontos szempont volt a büntetőhatóság kérdése. E tekintetben is a jelenleg hatályban lévő megállapodást őrizték meg. Magyarország lemond az elsődleges büntetőjog hatályosságáról, súlyos bűncselekmény esetén van másként.

Mint hozzátette: az Egyesült Államok hasonló megállapodást kötött az elmúlt időszakban a három balti országgal, Lengyelországgal, Romániával és Bulgáriával. Mindegyik ország parlamentje ratifikálta azt. Három tárgyalás zajlik jelenleg is, Magyarország mellett Szlovákiával és Norvégiával.

A miniszter elmondta, az Egyesült Államok és Magyarország között kétoldalú kapcsolatok három pillére közül eddig kettő – a védelmi és a gazdasági – jól működött. A politikai kapcsolatokat viszont teljesen újra kellett építeni. A két ország közötti kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában teljesen új korszak kezdődött, amikor a jelenlegi republikánus elnököt választották meg az amerikaiak – közölte Szijjártó Péter.

A két ország katonai együttműködését szabályozó úgynevezett Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement, DCA) megújításáról szóló első tervezet 2017 novemberében készült. Tavaly februárban döntöttek arról, hogy magyar részről a Külgazdasági és Külügyminisztérium felel a tárgyalásokért. Az amerikai külügyminiszter közelmúltbeli látogatása nyomán született meg a jelenlegi szövegtervezet.

A miniszter jelezte: a tárgyalódelegációk által lezárt szöveg csak javaslat, ha a kormány aláírja, a parlament ratifikációjára van szükség a hatályba lépéshez; ezt megelőzően viszont kérik az Országgyűlés honvédelmi bizottságának véleményét.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az Egyesült Államok magyarországi – jellemzően a kecskeméti repülőteret érintő – beruházásairól tett fel kérdéseket.

Erre válaszolva Benkő Tibor honvédelmi miniszter az érintett szabályozást idézve leszögezte: az építmények Magyarország tulajdonában maradnak.

Kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerről egyeztetnek jelenleg. Azt is elmondta, hogy az Airbus Magyarország keleti részében egy helikopter alkatrészek gyártását lehetővé tevő gyár megépítéséről döntött. Két magyarországi helyszín van még versenyben – közölte.