Magyar újságíróknak nyilatkozva Varga Judit arról tájékoztatott, hogy megbeszélést folytatott a Strasbourgban ülésező Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával, akivel egyebek mellett az uniós tanács magyar elnökségének prioritásait tekintették át.

Hirdetés

Közölte: a demográfiai kihívások kezeléséhez Magyarország a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökség idején javasolni fogja, hogy az európai szerződések is foglalkozzanak a családpolitikával, és ehhez rendeljenek uniós forrásokat is. Ne csak a migrációt támogassa az Európai Unió, hanem a családpolitikát is! – tette hozzá az igazságügyi miniszer.

Az uniós tanács magyar elnökségi programjai között Varga Judit a bővítéspolitikát emelte ki, amellyel kapcsolatban közölte: „Szerbiának mindenképpen be kell kerülnie az európai közösségbe”.

Közölte továbbá, hogy Magyarország hangsúlyt kíván majd helyezni a kohéziós politikára is, amely olyan kiegyenlítést biztosíthat a tagállami gazdaságok között, amelyek az egész közösséget teszik még sikeresebbé.

Varga Judit elmondta: megbeszélést folytatott Marija Pejcinovic Buriccsal, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkárával is, akinek arra hívta fel a figyelmét, hogy a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogai, ahogyan már az ukrajnai háborút megelőzően, a háború alatt is csorbát szenvednek.

„Magyarország támogatja Ukrajna uniós perspektíváját, ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy a csatlakozására készülő ország tiszteletben tartsa az alapjogi okmányokban lefektetett európai normákat, köztük a nemzeti kisebbségek jogainak szavatolását” – fogalmazott.

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vezetőjével, Síofra O’Leary elnökkel folytatott találkozójával összefüggésben a miniszter közölte: a strasbourgi bíróság nemrégiben ismerte el, hogy a polgári perek elhúzódására kialakított magyar jogorvoslati rendszer alkalmas arra, hogy belső jogorvoslatot teremtsen. Ez azt jelenti, hogy ezekben a kérdésekben már nem kell a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulni – emelte ki.

Az uniós pénzek lehívását lehetővé tevő uniós bizottsági feltételekkel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva közölte: egyes civil szervezetek hálózatai kellemetlenül érzik magukat amiatt, hogy Magyarország teljesíti a vállalásait, hogy megcsinálja a házi feladatát. Az intézkedések működnek, és modellértékűnek számítanak a frissen felállított új intézmények is, melyek egyebek mellett biztosítják az átláthatóságot, vagy hatékonyak a korrupció elleni küzdelemben – tette hozzá Varga Judit.

Korábban írtuk