Hirdetés

Potápi Árpád János azt mondta, ez még akkor is így van, ha bizonyos politikai erők próbálják úgy beállítani a kabinet eredményeit, mint hogyha azok a pénzek „elherdálását” jelentenék.

„Mindannyian büszkék lehetünk” arra, amit a magyar kormány az elmúlt 11 évben elért – hangoztatta. A hazaszeretet, a nemzeti önbecsülés nem idejétmúlt fogalmak – vélekedett az államtitkár, kiemelve: úgy gondolják, a társadalom családokból áll. Próbálnak a fiatalok elé példaképeket állítani – tette hozzá.

A hazaszeretet, a nemzeti önbecsülés nem idejétmúlt fogalmak – vélekedett az államtitkár, kiemelve: úgy gondolják, a társadalom családokból áll. Próbálnak a fiatalok elé példaképeket állítani – tette hozzá.

Ha van egy értelmes cél, sok magyar felsorakozik a támogatására, ha valaki bajba jut, a magyarok gyorsan a segítségére sietnek – mondta Potápi Árpád János.

Közölte, hogy a Kárpát-medencében 12,5-13 millió magyar él, míg a diaszpórában 2-2,5 millió. A diaszpóra legnagyobb közössége az Egyesült Államokban lakik, de sok más helyen is jelentős a magyarok létszáma, például Kanadában, Ausztráliában, Németországban vagy Franciaországban – sorolta. Megjegyezte, hogy államtitkársága szinte napi kapcsolatban áll a diaszpóraszervezetekkel.

A magyaroknak az az elsődleges, hogy megőrizzék az identitásukat, amelynek egyik legfontosabb alapja a nyelv. A magyarság elsősorban nem származás kérdése, hanem egy kultúra vállalása – hangoztatta.

Az államtitkár azt mondta, hogy a trianoni traumát máig nem tudták rendezni magukban a magyarok.

Kijelentette, hogy 2010 és 2014 között olyan szimbolikus jelentőségű jogszabályokat fogadtak el Magyarországon, amelyek azóta is a nemzetpolitika alapját képezik. Ilyen volt például a nemzeti összetartozás napjáról szóló döntés, de megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt is.

Potápi Árpád János kiemelte, hogy 2014-ben és 2018-ban a nem Magyarországon szavazók óriási többsége voksolt rájuk. Így hálálták meg a polgári kormány erőfeszítéseit – vélekedett.

Korábban írtuk