Fotó: facebook.com/Alapjogokért Központ
Hirdetés

Az országosan reprezentatív felmérés adatai alapján 100-ból 75 megkérdezett egyetértett azzal, hogy korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be. A válaszadók közül kevesen, 17 százaléknyian mondták azt, hogy nem értenek egyet ezeknek a tartalmaknak a korlátok közé szorításával a kiskorúak esetében sem.

Fotó: facebook.com/Alapjogokért Központ

Szintén a felnőtt magyarok háromnegyede (75 százalék) helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne lehessen tartani kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben, és mindössze 18 százalékuk gondolkozott ezzel ellentétesen.

Fotó: facebook.com/Alapjogokért Központ

Tízből közel nyolcan (78 százalék) egyetértettek abban is, hogy a születési nem átalakításához vezető kezelések népszerűsítését a kiskorúak körében meg kell tiltani, és mindössze tízből egy válaszadó (13 százalék) mondta azt, hogy nem tiltaná meg ezeknek a propagálását a 18 év alattiak körében.

Fotó: facebook.com/Alapjogokért Központ

A legnagyobb mértékű konszenzus abban alakult ki a magyarok között, hogy a szexuális tartalmak elérhetőségét korlátozni lehessen. A megkérdezettek 84 százaléka egyetértett ebben a tekintetben a kormánypártok álláspontjával, miszerint a 18 év alattiak számára elérhető médiafelületeken korlátozni kell a szexuális tartalmak bemutatását.

Korábban írtuk

Fotó: facebook.com/Alapjogokért Központ

Az országosan reprezentatív kutatás adataiból kiderül, hogy 2021. december elején a választókorú magyar lakosság háromnegyede – hatmillió fő – egyetért a kormánypártok által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás legfontosabb kérdéseivel, ami annak köszönhető, hogy még a kormányfővel kritikusok többsége is osztja a gyermekvédelem kapcsán a jobboldal álláspontját. Intő jel lehet ez a magyarországi baloldal számára, amely a népszavazást ostobaságnak titulálta, és a referendum bojkottálására készül. Jövő tavasszal ugyanis Magyarország lesz az első olyan állam Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a gyermekvédelemmel szemben egyre erősödő genderlobbiról.