Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás
Hirdetés

A tárcavezető kifejtette: a mostani világjárvány idején különösen fontos, hogy megvédjük a magyar embereket, egészségüket, ugyanakkor természetesen fontos feladat az emberek ellátásának és a gazdaság működőképességének a biztosítása is.

Közölte: a magyar-szlovák határ mindkét oldalán nagyon komoly gyárak, ipari kapacitások jöttek létre, és a határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni, nagyon sok felvidéki magyar jár át dolgozni a határ déli oldalára, és sok itt lakó magyar dolgozik a határ északi oldalán. Ezért fontos volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarok és a szlovákok át tudják lépni a határt – mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte: hét határátkelő pontot jelöltek ki a magyar és a szlovák állampolgárok számára, akik a határ 30 kilométeres sávjában mozoghatnak. Ugyanakkor a hét átkelő mellett igény merült fel a komáromiak részéről az itteni határátkelőhely újranyitására, amit a Szlovákiával folytatott együttműködés alapján lehetővé tettek – mondta.