Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– A Békemenet sohasem protokoll­esemény. Mindig válaszol, reagál valamilyen aktualitásra. Most mi volt a legfontosabb üzenete?

– Sosem volt még ennyire a nevéhez méltó a Békemenet, hiszen most, az orosz–ukrán háború idején nem lehet fontosabb sem nekünk, magyaroknak, sem Európának, illetve a világnak, mint a harcok beszüntetése és a béketárgyalások minél előbbi megkezdése. Nyilván ez volt most a legfontosabb üzenetünk március 15-én. Annál is inkább, mert béke nélkül iszonyú nehéz megtartani Magyarország nemzetállami szuverenitását az unión belül, annyira erős nyomások, zsarolások érnek bennünket. És itt a másik aktualitás, a már nálunk is terjeszkedő erőszakos LMBTQI- és genderideológia, amelynek ellen kell állnunk. A háború látszólag leplet dobott a globalista és balliberális hálózatok és az őket szervilisen, fantáziátlanul, sőt ostobán kiszolgáló magyarországi ellenzékkel szembeni konfliktusainkra. De veszélyek továbbra is fenyegetnek bennünket. Április 3-án a nemzeti, konzervatív oldal sikerével hatalmas lépést tehetnénk a nemzeti érdekek és értékek védelmében. A Békemenet tehát, ahogy nevében is szerepel, békét akar, és felszólít nemzeti függetlenségünk féltő megőrzésére.

– Mindig igen jelentős tömeg vonul a Békemeneten. Mi azt mondjuk, politikai értelemben is tudatosodnak, identitásukban pedig tovább erősödnek a magyarok, ez a komoly részvétel titka… Tévednénk?

– A Békemenet egy értékközösség, amely alulról szervezett módon jött létre. Semmi sem áll távolabb a Békemenet lényegének megértésétől, mint olyan együttműködésnek tartani, amely politikai és pártcélokat szolgál. A Békemenet hátterében először is a Civil Összefogás Fórum áll, amely 2009 virágvasárnapján egy óriási, Hősök terén tartott gyűlésen alakult meg, ennek részese lehettem sőt, fel is szólalhattam kétszázötvenezer ember előtt. Ott nem voltak politikusok, csak mi, civilek. Közös értékrendünk hozott össze bennünket. A nemzetbe, kereszténységbe, szuverenitásunkba, a hagyományok tiszteletébe vetett hittel demonstráltunk, fellépve a balliberális oldallal szemben, amely akkor már évek óta pusztította politikájával ezeket az értékeket. Aztán 2011-től már nemcsak a hazai baloldal, hanem a mögötte álló uniós, globalista fősodor is megsértette a jogainkat és szuverenitásunkat. Ekkor fogalmazódott meg a Csizmadia László vezette CÖF törzskarában, illetve Bayer Zsolt és Bencsik András fejében, hogy szükség van egy olyan polgári, erőt sugárzó nemzeti felvonulásra, amely alulról, organikus módon szerveződik, és megmutatja, hogy Magyarországon immáron létrejött egy karakteres civil társadalom, olyan felelős polgárokkal a soraiban, akik nem függenek a hatalomtól, de támogatnak minden olyan hatalmat és kormányzatot, amely az általuk vallott nemzeti értékeket képviseli. Azért vagyunk egyre többen a Békemeneteken, mert mind szélesebb azoknak a polgároknak a tábora, akik öntudatosan kiállnak a nemzet érdekeiért, és fellépnek a globalista háttérhatalmakkal szemben. Ezek, mint tudjuk, a nemzetállamok megszüntetésére törekednek. Valójában az igazi demokrácia alapja éppen a tudatos polgár, nélküle egyetlen kormány sem válhat erőssé. És ha egy kormány mögött ott áll a tudatos állampolgárok tömege, akkor az megsokszorozza a kabinet erejét és befolyását mind itthon, mind a nemzetközi politikai színtéren. Erre volt példa az első, 2012-es Békemenet is, mely már akkor meghátrálásra kényszerítette az uniós balliberális elitet.

Korábban írtuk

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Egy-egy elszórt esettől eltekintve miért húzódnak passzivitásba a nyugati társadalmak, ha nagy, sorsfordító kérdésekkel találkoznak, és miért nem jellemzi ugyanez a magyarokat?

– A nyugati országok politikai elitjei tudatosan hagyják, sőt engedik, hogy az európai és a nyugati közvéleményt elárasszák a globalista, a nyílt társadalmat hirdető, a hagyományos keresztény életformát megtagadó vélemények, ideológiák, és segítik az ezeket terjesztő hálózatokat. A brüsszeli bürokrácia például egyre inkább átengedi a terepet az olyan, úgynevezett NGO-knak, amelyek valójában nem is civil szervezetek, hanem a Soros-birodalom átfogó szellemi és pénzügyi irányítása alatt álló csoportok. A nyugati országok elkényelmesedtek, céltalanná és értékvesztetté váltak. Már nem tartják olyan becsesnek saját hagyományaikat, kultúrájukat és keresztény létmódjukat, amelyet meg kellene védeniük. Ez a felfogás valóban a Római Birodalom hanyatló, dekadens időszakára emlékeztet. A nyugatiak többsége egyszerűen elhagyja magát, és ami még szomorúbb, életösztöneit elveszítve figyeli, mi történik körülötte. Természetesen kész receptje volt erre a helyzetre a globális elitnek, amelynek a davosi Világgazdasági Fórum lett a zászlóshajója. E szervezet ügyvezető elnöke, Klaus Schwab ismertette a Nagy Újraindítás nevű programot, amely nem más, mint egy nemzetek feletti, identitását vesztett egyénekből álló globális társadalom víziója. Ezzel szemben mi, magyarok nem lettünk életuntak, sőt, igenis szeretjük az életet, a szabadságunkat, amit össze tudunk hasonlítani a kommunizmusban töltött évtizedeink szűk levegőjével. Ráadásul eszünk ágában sincs ezt a szabadságot szabadossággá alacsonyítani. Ezért akkora a különbség a nyugati társadalmak és a miénk között motivációban, célokban, értékekben egyaránt. Persze látjuk, hogy ezzel új, fizikai helyett most egyfajta kulturális vasfüggöny ereszkedett le Nyugat- és Közép-Európa között.

– Brüsszel szívesen betiltaná az alulról szerveződő társadalmi mozgalmakat, Európa jövőjét kizárólag a globális elit ügyének tekinti. A magyar kormány viszont tüntetően szembemegy e politikai filozófiával, meg is kapta a magáét a nemzeti konzultációk, népszavazások, kérdőíves véleménynyilvánítások miatt. Meddig tarthatjuk a frontot?

– A globalista liberális elit már rég nem hisz a demokráciában. Olyan általa irányított ultraliberális civilizáció a vágyképe, amelyben a népnek nem osztanak lapot, hiszen a nép képtelen felnőni az elit magasztos eszméihez. Éppen ezért üresíti ki Brüsszel is a demokráciát az unióban, ezért látjuk azt például, hogy az Európai Bizottság folyton útját állja a polgárok törekvéseinek. Az európai polgári kezdeményezések intézményét pedig tipikus látszatintézménnyé tette. A mi térfelünkön egészen más események zajlanak. Most például ezerszeresen bizonyítjuk, hogy szolidárisak vagyunk a háború menekültjeivel, ez is valódi civil szerveződések és a pozitív civil reflexek alapjain nyugszik. Másfelől pedig az észszerűség határáig együtt mozgunk az unió vezetőivel és tagállamaival az Oroszország elleni szankciók terén. Ezzel szerintem olyan erkölcsi tőkét szereztünk az EU-ban, ami miatt joggal elvárhatjuk, hogy a háború után újragondoljuk az unón belüli viszonyokat, és követeljük a velünk szembeni egyenlő bánásmódot, az igazi tagállami egyenjogúságot, a demokrácia visszaállítását és a kettős mérce megszüntetését. Ha ebben a háborút követően is csalódnunk kell, az nagyon gyászos jövőt ígér.

– Született-e bármiféle eredmény azon az Európai Unió által indított konzultáción, illetve vitasorozaton, amelyben kiválasztott civilek véleményét is meghallgatták, mintha Brüsszel a polgárok álláspontjára is kíváncsi lenne?

– Az unió jövőjéről tavaly májusban kezdett konferenciasorozat látszólag valóban azt a célt szolgálta, hogy az uniós polgárok is elmondhassák a véleményüket és elképzelésüket arról, milyen Európában szeretnének élni. Azonban már az elején gyanút keltett, hogy a vitasorozatot szervező bizottságban javarészt olyan, a föderális átalakulás mellett elkötelezett liberális politikusok kaptak helyet, mint például a szélsőségesen globalista és Orbán-gyűlölő Guy Verhofstadt. Mi, magyarok különösen aktívak voltunk e vita- és konferenciasorozatban, kifejtve véleményünket egy alulról szerveződő, erős tagállamokra épülő, laza államszövetség szükségessége mellett, de a folyamat végéhez közeledve már látszik, hogy a mi meghallgatásunk is csak egyfajta látszatelem volt. Ahogy az orosz játékgyárban, ahol bárhogyan állítják össze az alkatrészeket, a végén mindig tank lesz belőle, úgy az unió jövőjéről szóló viták és tárgyalások végén is mindig egy föderális, nemzetállamokat bedaráló Európai Egyesült Államok hamis képe rajzolódik ki mint vágyálom.

– A hazai ellenzék, amely már a globalista elit részének képzeli magát, nem törődik az emberek érdekeivel. Rezsiárat emelne, fizetőssé tenné az egészségügyet, sőt elvenné a gyerekeinket, és most belelökné őket a háború forgatagába is. Jól látjuk, hogy mindezzel szemben kialakul egy immár pártoktól is független össznépi ellenállás?

– Igen, a felmérések azt mutatják, hogy a magyarok többsége alapvetően és jó értelemben véve konzervatív értékrendet vall magáénak, és ehhez képest az, amit az ellenzék képvisel, idegen tőle és elfogadhatatlan számára. Ez nem azt jelenti, hogy ne létezne Magyarországon egy balliberális buborék, de a válsághelyzet feketén-fehéren megmutatta, milyen tervei vannak a mai hazai ellenzéknek, és ezzel szemben hogyan gondolkodnak a polgárok. Élessé váltak a valós törésvonalak.

– Vajon minden magyar rájött már, hogy az NGO-k felülről szervezett és onnan pénzelt, erősen átideologizált rohamcsapatok? Azaz képesek már az emberek különbséget tenni egy valódi civil csoport és egy harcias, Soros-gyanús szervezet között?

– Nagyon fontos, hogy fogalmilag elhatároljuk egymástól a valódi civil szervezeteket és az NGO-kat. Ezek a kategóriák összemosódhattak korábban a szavak szintjén, de az elmúlt években világossá kellett válnia a közvélemény előtt, hogy amíg a civil szervezetek az országon belül fejtenek ki kulturális, közéleti, szabadidős, illetve jótékonysági tevékenységet, addig az NGO-k külföld által pénzelt, irányított ügynökségek, amelyek meghatározott ideológiát akarnak ránk kényszeríteni. Sőt, sokszor a törvényesség határát is túllépve avatkoznak be az állam belügyeibe. Ezek legjellegzetesebbjei a Soros-hálózathoz tartozó NGO-k, amelyek a magyar választásokat is befolyásolni szeretnénk, természetesen a nyílt társadalom ideológiája alapján. Ez rendkívül veszélyes. Az NGO-k ágensei beférkőztek az EU vezető intézményeibe is, sok esetben már az ő befolyásukra születnek bizottsági döntések, jogállamisági jelentések.

– Mi lehet a jövőben a hiteles hazai, polgári szerveződések fő vonala? Az érdekvédelem, a hagyományőrzés, a sport, a természetvédelem?

– Akár mindegyik. Az a legfontosabb, hogy napjainkra bebizonyosodott, hogy ha civil társadalomról van szó, akkor azt ma már nem sajátíthatja ki magának a baloldal. Sem idehaza, sem az unióban. A CÖF, illetve a CÖKA által megszervezett nemzetközi kapcsolati hálók, például az EUCET is jól mutatja, hogy szerveződik és egyre erősödik a nemzeti, konzervatív, keresztény civil társadalom nálunk és Európában egyaránt. Több helyen, ha lassan és egyelőre csak foltokban is, de kezdi azért felváltani valamiféle pezsgés azt a ma még jellemző nyugati passzivitást, amelyről az elején beszéltünk. Ez nagyon fontos fejlemény a balliberális-globalista fősodorral, a világtársadalmat vizionálókkal szemben. Egyébként úgy gondolom, hogy a nemzeti civil, polgári kezdeményezéseknek is sokféléknek kell lenniük. De mégis úgy látom, hogy most, a jelenlegi, globális kihívások miatt különösen nagy szükség van a közéleti polgári kezdeményezésekre, amelyek politizálnak ugyan, de messze elkerülik a pártpolitikát! Szamárság lenne, ha csak azokat a csoportokat tartanánk civil szervezeteknek, amelyek például kertszépítéssel vagy virágkötészettel foglalkoznak. Mert a civil ember lényege éppen a közéleti szereplés, a zóon politikón létmód. A civil társadalom óhatatlanul politizál, de értékek, és nem pártutasítások alapján. Ezt követjük a CÖF-ben és a Békemenetben is.

– Ha nincs magyar civil aktivitás, nincs a nemzetpolitika mögé álló jelentős társadalmi erő, nincsenek Békemenetek és azokhoz hasonló demonstrációk, ha nincs kapcsolat az ország vezetése és a polgárok között, nemet mondhatna-e a kormány a háború miatt forszírozott, oroszokkal szembeni energiaembargóra?

– Elvileg igen, de társadalmi támogatás, társadalmi erő nélkül ez mit sem érne. Az Orbán-kormány mögött ott a civilek egyre markánsabb többsége, miként ott áll a határaink megvédésénél, és remélhetőleg ott fog állni április 3-án is, amikor nemcsak kormányt választunk, de a gyermekeink védelméről is döntünk. A társadalom kormány nélkül irányítatlan, a kormány társadalom nélkül erőtlen. Most például megvan a kormány és a társadalom teljes egysége a háborúval kapcsolatos alapkérdésekben is, bátran alapozhat erre a kabinet, és ez a természetes szövetség megvédheti nemzeti érdekeinket a valóban vészterhes hetekben.