Fotó: MTI/Veres Nándor, archív
Hirdetés

Pászkán Zsolt Románia-szakértő erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy egy magyarországi blogon tanulmány jelent meg, reflektálva a román Hősök Emléke Országos Hivatalának (ONCE) korábbi, az Úzvölgyén eltemetett katonák nemzetiségére vonatkozó összegzésére.

Hangsúlyozta: jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita zajlik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást.

A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják „a magyar ügyet”, és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Június első csütörtökén több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.