A magyar ellenzék helyzetéről tartott vitát szerdán Berlinben a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) a Magyar Szocialista Párt, az LMP és a Demokratikus Koalíció képviselőinek részvételével.Az egyik legrégibb és legnagyobb német politikai kutatóintézet úgynevezett magyar vitaköre A demokratikus ellenzék Magyarországon – befolyás, erő és koncepció nélkül? címmel tartott ülést, amelyet Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa vezetett.     

A zártkörű beszélgetést az úgynevezett Chatham House szabályok alapján rendezték meg, amelyek a minél nyíltabb vita érdekében előírják, hogy nem lehet nyilvánosságra hozni, ki milyen véleményt fogalmazott meg.

Tóbiás József, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője a DGAP rendezvénye után az MTI-nek elmondta: fontosak azok a fórumok, ahol a német politika és gazdaság szereplői nem közvetett információkat kapnak Magyarországról, hanem közvetlen tájékoztatást, akár azokról az „emóciókról” is, amelyeket „a politikai ellenzék” megél. Kiemelte: a vitán egyetértés mutatkozott abban, hogy „Magyarország jövője és lehetőségei Európán keresztül nyílnak meg”.

Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta, örül annak, hogy „egyáltalán megkérdeznek minket, hiszen az LMP álláspontjára az elmúlt öt évben nem voltak kíváncsiak Berlinben”.

Alig egy évvel „egy választási szuperév után” véleményt mondani az ellenzék állapotáról és kilátásairól „vajákolás” – tette hozzá. Kiemelte, hogy az ellenzék igen tagolt, a pártstruktúra egésze pedig négyosztatú, egy „populista kormánypártból”, egy „nemzeti radikális populista pártból”, a rendszerváltás utáni technokrata politikát képviselő „álbaloldalból” és a „globalizáció- és rendszerkritikus” LMP-ből áll.

Az ellenzék erős tagoltsága a DGAP rendezvényén is megmutatkozott, ismét kiderült, hogy fontos stratégiai és világnézeti kérdésekben „teljesen mást gondolunk, ami rendjén is van, hiszen ettől van versengő többpártrendszer egy országban” – tette hozzá.

Schiffer András hangsúlyozta: a kormányoldalnak és az ellenzéknek egyaránt „alapvető érdeke”, hogy külföldön, és főleg Németországban „első kézből, a megfelelő árnyalatokat is felmutatva kapjanak képet Magyarországról”. 

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, hogy sokan nem értik, mi történik Magyarországon, sem belföldön, sem külföldön, ezért természetes, hogy kormánypárti és ellenzéki meghívottak részvételével különböző konferenciák, kerekasztal-beszélgetések zajlanak Európában, az Egyesült Államokban és máshol. Ezekről legtöbbször nem is értesül a közvélemény, jegyezte meg.

Berlinben szerdán „az ellenzék véleményére voltak kíváncsiak” – tette hozzá, kifejtve, ilyen helyzetben „egy fontos szabály van: inkább elemzőként kell viselkedni, nem pedig pártpolitikusként, és legalább annyira kell elemeznünk önmagunkat, mint a kormányt és az ország helyzetét”. 

Hozzátette, hogy a DGAP rendezvényének résztvevői ennek a szabálynak megfeleltek.

MTI