Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

A politikus a Deutsche Welle angol nyelvű hírtelevíziójának Conflict Zone című műsorában sugározott interjúban kiemelte, hogy tévesek azok a vélekedések, amelyek szerint a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló magyarországi törvény és a veszélyhelyzeti intézkedések a kormány hatalmának növelését szolgálják. A kormány nem is szorulna rá ilyesmire, mert a szabad és demokratikus választásokon aratott sorozatos kormánypárti győzelmek révén „rendkívül erős politikai felhatalmazással” rendelkezik.

A járvány miatt szerte az Európai Unióban hasonló intézkedéseket tettek, mint a magyar kormány, amely „meglehetősen jól” harcolt a járvány ellen, így rövidesen vége is a veszélyhelyzetnek – mondta Hidvéghi Balázs, hozzátéve, hogy a rendelkezések mindenben megfelelnek az alaptörvénynek.

Kiemelte, hogy az álhírterjesztés elleni szabályozás nem a szólásszabadság korlátozását és a megfélemlítést célozza, hanem a hamis hírek áradatának visszaszorítását, hiszen egy világjárvány közepette gondoskodni kell arról, hogy „csak a valós tények” jussanak el az emberekhez.

Korábban írtuk

A jogállam „nagyon jól működik” Magyarországon, ezt jelzi az is, hogy a törvényeknek megfelelően lezárták azokat az ügyeket, amelyekben kiderült, hogy nem indokolt eljárni a gyanúsított ellen rémhírterjesztés miatt – mondta a fideszes EP-képviselő.

Aláhúzta: a magyarországi politikai közbeszédet, a politikai nyilvánosságot tekintve megállapítható, hogy „a nálunk folytatott viták a legélénkebbek közé tartoznak az egész Európai Unióban”, és ezekben a vitákban „vélemények és nézőpontok egész sorát be lehet mutatni”.

Tim Sebastian, kemény stílusáról ismert brit sztárriporter vendége voltam a Deutsche Welle aktuálpolitikai vitaműsorában, a Conflict Zone-ban. Sebastian olyan témákban kérdezett, mint a magyar veszélyhelyzeti intézkedések és a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény, a magyarországi demokrácia állapota, az Európai Unió Bíróságának tranzitzónákkal kapcsolatos ítélete. Itt volt az ideje, hogy tisztázzunk néhány kérdést! A teljes interjú itt megtekinthető: Tim Sebastian, famous British television journalist well-known for his harsh style has interviewed me in Deutsche Welle’s flagship political talk show, Conflict Zone. Sebastian asked me on topics such as the Hungarian measures in the state of danger, the coronavirus law, the state of Hungarian democracy and the European Court of Justice’s recent judgement on transit zones. It was high time to clarify some misconceptions! Watch the full interview here:

Gepostet von Hidvéghi Balázs am Freitag, 22. Mai 2020

A magyarországi nyilvánosság „mentesebb a tabuktól, mint jó néhány helyen Nyugat-Európában” – fűzte hozzá Hidvéghi Balázs, a többi között hozzátéve, hogy „egyáltalán semmiféle egyensúlytalanság” nem jellemzi az állami médiatámogatások megoszlását.

A politikus arról is szólt, hogy nem ért egyet azzal a „véleménnyel, hogy Magyarországon nagyobb, vagy jelentősen nagyobb a korrupció a térség átlagához vagy az Európai Unió egészéhez képest”.

Kiemelte: az a vélekedés sem helytálló, hogy a kormánynak vagy a kormánypártoknak nehezen sikerülne meggyőzni európai partnereiket arról, hogy a magyar demokrácia megfelelően működik. „Éppen ellenkezőleg, politikai ellenfeleink azok, akik nem akarják elfogadni, hogy létezhet egy konzervatív, kereszténydemokrata kormány, amely erős, határozott és sikeres” – mondta Hidvéghi Balázs.