A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait” – fogalmazott.

A kormányfőt arra reagáltatták, hogy Törökország részlegesen felmondta az Európai Unióval kötött migrációs egyezményt.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: korábban is azt az álláspontot képviselte – ismerve a magyar történelmet -, hogy meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika, ha kizárólag az ő kezükbe tesszük a biztonságunkat. Az pedig végképp nem okos politika, ha „a törökök kezébe tesszük le a biztonságunkat, és közben egyfolytában piszkáljuk, támadjuk, bíráljuk őket”, hogy „nem elég demokratikusak, nem jól áll a hajuk, nem jó a politikai rendszerük, nem így kell viselkedni” – jegyezte meg.

Jelezte azt is, nem állítja, hogy a törökök ártatlanok ebben a vitában, de az európaiak hozzáállása – miközben Törökországtól várjuk a biztonságunkat – nem tűnik harmonikusnak.

Ezért már korábban is azt mondta – idézte fel Orbán Viktor -, hogy a török megállapodással párhuzamosan gőzerővel építeni kell a kerítéseket, mert ha „elillan” a Törökország-EU-megállapodás, ott fogunk tartani, mint előtte.

Az eddigi magyar határvédelmi intézkedéseket úgy értékelte: Magyarország megvédte a saját és Európa határait.

A jogi határzár elfogadott szigorításáról a miniszterelnök kifejtette: a legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón is ismertette a változtatást, amelynek lényege, hogy egy menedékkérőnek ügye jogerős lezárultáig ellenőrzött helyen, a tranzitzónában kell maradnia. Ez „nem minősül fogságnak”, mert Szerbiába bármikor vissza lehet menni – emelte ki.

„A miniszterelnökök szó nélkül tudomásul vették, amit mondtam” – közölte, hozzáfűzve, hogy Magyarország valójában egy európai jogszabályt tart be, és közben a tőle nyugatra lévő, jóval gazdagabb országok érdekét is védi. Megjegyezte azt is, arra számít, hogy „a Sorosék” majd „jól megtámadnak bennünket”.

Azzal kapcsolatban, hogy a strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki két menedékkérőt, Orbán Viktor azt mondta: Magyarországot egy Soros György által is finanszírozott nemzetközi szervezet perelte be, és a bíróság igazat adott neki. Vagyis azt az országot „meszelték el”, amelyik betartja a jogszabályokat – kommentálta az ítéletet. Szerinte „az egész egy abszurd képtelenség”, ami az embercsempészek, a brüsszeli bürokraták és a Magyarországon működő, külföldi pénzből finanszírozott szervezetek összjátéka.

Kitért az unió alapításának 60. évfordulójára készülő, Európa jövőjéről szóló, a tervek szerint jövő héten Rómában elfogadandó dokumentumra is, amelyről azt mondta: össze kellett csapnia nagyobb országok miniszterelnökeivel is, mert olyan szöveget akarnak elfogadni, amely szerint a migrációt emberségesen és jól kell menedzselni. Ezzel szemben szerinte a célt kellene megfogalmazni, vagyis hogy „ne jöjjenek be migránsok Európába”, a tényleges menekülteket pedig a határainkon kívül válogassák külön.

A miniszterelnök beszélt az öt témában bejelentett nemzeti konzultációról is, amelyre azért van szükség – magyarázta -, mert Brüsszelnek számos olyan kezdeményezése van, amellyel nemzeti hatásköröket akar elvenni. Az öt ügy a rezsicsökkentés megvédése, a migráció kérdése, a Magyarországon politika tevékenységet végző külföldi szervezetek átláthatóvá tétele, az adómegállapítás jogának Magyarországon tartása és a munkahelyteremtési eszközök megvédése – sorolta fel. Ezért ebben az évben Brüsszelt meg kell állítani – hangoztatta.

Az adómegállapítás jogáról szólva kifejtette: ha a magyar adórendszer szerkezetének ügyében nem Budapesten, hanem Brüsszelben fognak dönteni, akkor „a multik jól fognak járni, de a magyarok nem”. Ugyanígy lenne a rezsidíjak esetében, ha az energiaárakat nem a tagállamokban, hanem „valahol Brüsszel környékén” fogják meghatározni – tette hozzá.

A kereskedelmi láncokat érintő tervekre rátérve Orbán Viktor jelezte, hogy még nem dőlt el, milyen lépések lesznek. Konzultációkat folytatnak – amelyek még hetekig eltarthatnak – a kereskedelmi szervezetek képviselőivel, de az biztos, hogy a jelenlegi szabályozás nem megfelelő – erősítette meg.

MTI