Mécsesek gyúltak a romok között

1940 augusztusa örömteli fordulópont volt a magyar történelemben: a második bécsi döntés értelmében hazatért a trianoni békediktátummal hazánktól elszakított Észak-Erdély, a Partium egy része és Székelyföld is. A magyarság örömmámorban úszott, csakhogy néhány hónappal később maga a természet zúdította rá haragját a felszabadított vidékre. November 10-én, vasárnap hajnalban hatalmas, a Vráncsa-hegység kialudt vulkánjai közül induló földrengés rázta meg Romániát. Ez volt az ország történelmének második legnagyobb földmozgása, a Kecskeméti Földrengési Obszervatórium vezetője azt mondta, műszereik ilyen nagy kitérést még soha addig nem jeleztek. Hogy pontosan hány ember hunyt el a tragédia során, az máig nem tisztázott. Egyes források szerint a halálos áldozatok száma az ezret is meghaladta.

A Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű, 3-4 percig tartó rengés Varsótól Isztambulig érezhető volt, de a legnagyobb pusztítást a román főváros, Bukarest sűrűn lakott belvárosában végezte. A Carlton-palota – egy modern, vasbeton szerkezetű, 12 emeletes toronyház – összeomlott, maga alá temetve több száz embert. A bent tartózkodók közül állítólag egyetlen ember élte túl a tragédiát: az épület őre, aki a legenda szerint az esemény hatására néhány perc alatt megőszült. A városban alig maradt sértetlen épület, a villamos- és vízvezetékek, valamint a telefonvonalak felmondták a szolgálatot, tűzfalak, kémények omlottak össze, az ablaküvegek mindenhol betörtek. A szemtanúk szerint Bukarest úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna.

A földrengés azonban nemcsak a fővárost sújtotta, hanem a vidéket is. A Kárpátok vonulatán eltolódást, a hegyekben sok helyütt földcsuszamlást eredményezett. Erdélyben a legnagyobb kárt Sepsiszentgyörgyön okozta, de különösen fájdalmas sebeket ejtett Székelyföld szívén is: Csíksomlyón, a ferencesek ősi kegytemploma súlyosan megrongálódott. Az épület egyik tornya a földmozgás során mintegy 20-25 centimétert kilengett, minek következtében a két torony közti falon méteres repedés keletkezett, a mennyezetről pedig hatalmas vakolatdarabok omlottak le. Az új, milliós költségen épített orgonát is veszély fenyegette. Az emberek attól tartottak, ha újabb földrengés jön, az egész templom odavész.

„Éjfél után éreztük az első földmorajt. Én már tudtam, hogy mi következik, hiszen ugyanilyen földmoraj előzte meg a kecskeméti földrengést is. Azonnal felkeltettem társaimat és kimentünk a szabad ég alá. Csodálatosan tiszta volt a levegő, a szeredai havasok orma fehér felhőben fürdött. Egy másodperc múlva akkorát lökött alattunk a föld, hogy könnyű nádszálként dülöngéltünk. A házak tetőzete nyikorgott, ropogott. A templom felől irtózatos robajt hallottunk. Társaimmal rögtön odaszaladtunk, de már akkor a templom elülső homlokzata beszakadt. A porfelhő behatolt a templom hajójába, a szentélyben az örökmécses fényében sértetlenül ott mosolygott és tárta ki áldásra kezét a csodatevő Szűz Mária”

– olvasható a Kecskemét és Vidéke című újság korabeli hasábjain Huber Antal fodrászmester, csíksomlyói csendőr visszaemlékezése. Mint ahogy azt a tudósításban is írták, még három földlökést észleltek a helyszínen, de ezek már nem bizonyultak veszélyeseknek. A lakosság azonban nem tudott álomra térni, ott imádkozott a megrongálódott templom előtt.

Az épület helyreállítása sürgető volt, már csak azért is, mert alig fél év volt hátra a hagyományos csíksomlyói búcsú időpontjáig. A ferencesek országos gyűjtést hirdettek, hiszen az egyházközség nem tudta önerőből finanszírozni a restaurációt.

„A hatalmas munkához legalább 100 ezerpengőre van szükségünk. Szegények vagyunk. Az elmúlt 22 esztendő mindenünkből kiforgatott. Templomunkat önerőnkből nem tudjuk megmenteni. Az ősi székely kegytemplom, a székely lelkiség szentélyének megmentésére országos mozgalmat indítottunk. Az egész magyar társadalmat segítségül hívjuk”

– fogalmazott P. Szőcs Dénes páter, a trianoni időkben elűzött, de a magyar honvédséggel visszatérő szerzetes.

S a magyar társadalom példát is mutatott összefogásból. A kormány 30 ezer pengő államsegélyt utalt ki, a hiányzó részt pedig adományokból igyekeztek előteremteni. A mentőakció fővédnöke Purgly Magdolna, azaz Horthy Miklósné lett, aki nyílt levélben fordult az ország egyházi vezetőihez és a keresztény magyarokhoz. Hajdú Leander ferencrendi szerzetes gyűjtőalbumába a főméltóságú asszony a következő sorokat írta:

„Kérem az ország főpapjait és a magyar társadalmat, hogy a földrengés által sújtott, megrongált ősi magyar szentélyt, a csíksomlyói kegytemplomot helyreállítani segítsenek”.

A helyreállítási munkálatokat már következő évben elkezdték. A Csíkszeredai Államépítészeti Hivatal mérnökeinek vezetésével a templomot biztosító vaskötésekkel látták el, ezért az az akkor 60 ezer főt vonzó pünkösdi ünnepségre teljesen veszélytelenné vált. A későbbiekben kívülről az egész épületet körbevakolták, méghozzá különleges minőségű, úgynevezett nemesvakolattal, amibe kiváló szigetelő és hőálló tulajdonságai miatt muszkovitot, népies nevén máriaüveget, vagyis csillámkövet kevertek.

A csíksomlyói bazilika helyén már az 1400-as évek közepén templom állt, amelyet a ferencesek építtettek. Az építkezéshez maga Hunyadi János kormányzó nyújtott segítséget hálából az 1442-es marosszentimrei csatában aratott győzeleméért. Bár az a török-tatár támadásoknak nem tudott ellenállni, 1876-ban felszentelt utódját sem a XX. század politikai viharai, sem a természet nem tudta elpusztítani. 1940-ben megremegett a föld alatta, de a magyarok hite nem ingott meg. A romok között mécsesek gyúltak és imák keltek szárnyra. Nemzeti összefogással sikerült megerősíteni a kegytemplomot, s azzal együtt a székelyek és anyaországiak lelkét is. Csíksomlyó így ma is a ferencesek fellegváraként és a magyarság lelki otthonaként szolgál, s hirdeti a székely nép állhatatosságát.

Nem ez volt a legnagyobb

Romániában viszonylag gyakran mozog a föld. A XX. században több mint száz, a Richter-skála 5-ös szintjénél erőteljesebb rengés sújtotta az országot. Az 1977-es és az 1940-est is megelőzi az 1802-es vráncsai földrengés. Ennek erőssége 7,9 volt. Bukarestben számos templom, középület és lakóház súlyosan megrongálódott vagy összedőlt. Az elpusztult épületek között volt az 54 méter magas Colțea torony, a város legmagasabb épülete, amelyet svédek építettek 1709–1714 között. Érdekesség, hogy a tragédiának mindösszesen négy halálos áldozata volt, ami azzal magyarázható, hogy a házak egymástól távol épültek, nagy udvarokkal és kertekkel elválasztva, az építőanyagok (főként zsindely és fa) pedig rugalmasak, ellenállók voltak. Szintén érdekesség, hogy a földrengést napfogyatkozás előzte meg, így a rettegő emberek az égi jelenséget összekötötték a természeti csapással, és a bűneikért kapott mennyei büntetésként magyarázták.