A jelenleginél átláthatóbb képviselői vagyonnyilatkozati rendszert szorgalmazott keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Hangsúlyozta: a képviselők mellett szerintük kötelezően nyilvánosságra kellene hozni a velük egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozatát is, a ciklus elején és végén pedig egy független adóhatóságnak vagyonosodási vizsgálatot kellene végeznie mindkét csoportnál.

Szilágyi György hozzátette: a Jobbik politikusai publikálták a párt honlapján a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatait, és komoly előrelépésnek tartják, hogy van olyan másik párt – az LMP – amelyik ugyanígy tesz.

Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus azt jelezte: hétfői ülésén a Jobbik elnöksége úgy döntött, felkéri a választmányt, hogy február 23-ra hívja össze a párt rendkívüli kongresszusát; ebben a kérdésben az utóbbi testület napokon belül dönthet.

Beszélt arról is: törvénytelennek tartják a korábbi és az új számvevőszéki büntetést is, ezért várhatóan ebben az ügyben is nemzetközi fórumnál kérnek jogorvoslatot, hozzátéve, „mindent el fogunk azért követni, hogy törvénytisztelő pártként, ha kirónak ránk egy büntetést, azt megpróbáljuk befizetni”.

Múlt pénteken jelentette be Sneider Tamás pártelnök, hogy rendkívüli kongresszust tart a párt újabb számvevőszéki büntetése miatt a Jobbik.

Közölte: a két-négy héten belül megrendezendő tanácskozás két napirendi pontja „a Jobbik megszűnésének lehetősége”, ami a parlamenti frakció végét is jelentené, a másik „a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása”.

Elmondta: az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.

Arra a kérdésre, van-e szó a szervezeten belül Sneider Tamás lemondásáról, a politikus azt közölte: Sneider jól végzi a munkáját, a Jobbik fejlődik és erősödik, így nincsen oka a leköszönésről gondolkozni.

A Jobbik kétségbeesetten terel – reagált a Fidesz-frakció Szilágyi György (Jobbik) nyilatkozatára

A Jobbik kétségbeesetten próbálkozik mindennel, csak hogy elterelje a figyelmet a náci, antiszemita, rasszista botrányairól és arról, hogy saját szavazóit elárulva összeborult Gyurcsányékkal és a Soros-hálózattal.

Átláthatóságról papolnak, miközben egy milliárdos kilóra megvette őket és törvénytelenül finanszírozta kampányukat, a jobbikosok pedig táskákban, zacskókban és még ki tudja hogyan hordták a nem tudni milyen pénzeket.