Dúró Dóra a választáson szavazók részvételét megköszönve arról beszélt, hogy büszke arra a politikai közösségére, amelynek tagja és vezetője lehetett az elmúlt négy évben. A Mi Hazánk Mozgalom programközpontú kampányt folytatott, botrányok nélkül, ezért „tiszta lelkiismerettel tudunk az eredmények elébe nézni” – közölte.

Hirdetés

Úgy fogalmazott, hogy a Mi Hazánk olyan ellenszélben jutott el idáig, amilyenre „még nem volt példa a választások történetében”. Erre példaként említette, hogy törölték a párt 500 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalát, a honlapját pedig kibertámadással elérhetetlenné tették.

Szólt „cigány szavazók tömeges szállításáról” és szavazatvásárlásról is, valamint kijelentette: „soha nem tapasztalt elhallgatás övezte a harmadik utat”.

Kifejtette, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérése szerint pártja megjelenési aránya a közszolgálati Híradóban 0,2 százalék volt. „A fideszes Mediaworks laphálózat pedig törvénysértő módon még a fizetett hirdetéseinket sem engedte megjelentetni, valamint a szórólap-terjesztő cégeket is megfenyegetve felmondatták a Mi Hazánkkal között szerződéseket” – tette hozzá.

Dúró Dóra kitért arra is, hogy ugyan a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eltiltotta a Mediaworksöt a további jogsértésektől, de a cég ezt követően is szabotálta a döntést.

Bírálta azt is, hogy az NVB a párt Facebook-oldalának törlése ügyében – illetékesség hiányában – elutasította kifogásukat. Dúró Dóra szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a pártjuk oldalának egyik pillanatról a másikra történt, indoklás nélküli törlése befolyásolta a választások végeredményét.   

Kitért arra is, hogy a „fideszes Publimont óriásplakát cég” a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőségi alapelvét megsértve több mint 10 ezer felületéből mindössze 26 óriásplakát és 74 citylight-felületet volt hajlandó biztosítani számukra, hirdetőoszlopból pedig egyet sem. Dúra Dóra jelezte, hogy pártja ebben az ügyben is az NVB-hez fordult, amely – megfogalmazása szerint – „képes volt kimondani”, hogy nem bizonyítható az esélyegyenlőségi alapelv megsértése.    

Ilyen körülmények között elsősorban az aktivistáik, tagjaik, képviselőjelöltjeik, közép- és felsővezetőik munkájának köszönhetően érte el a párt „azt az eredményt, ami elért” – közölte Dúró Dóra, azt is hangsúlyozva, hogy a Mi Hazánk folytatja az útját, „bármi is lesz a választás eredménye”.

Korábban írtuk