Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

Azbej Tristan magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, több mint háromszázmillió embert üldöznek ártatlanul Krisztushitük miatt a világban.

Hangsúlyozta, a keresztény emberek ugyanazt a védelmet érdemlik, mint bármelyik más kisebbségi csoporté. Elmondta, Magyarország volt az első kormány a világon, amelyik az üldözött keresztények megsegítését célul tűzte ki. Az elmúlt négy évben a Hungary Helps Programon keresztül több mint negyedmillió üldözött keresztény számra tette lehetővé az elvándorlás helyett az otthonmaradást, illetve azt, hogy visszatérhessenek hazájukba.

Magyarország missziója nem csak a megsegítést tűzte ki célul, hanem arra kívánja rábírni a nemzetközi közösséget, hogy elismerje a keresztényüldözés jelenségét, valamint a magyar mintát követve maguk is az üldözött keresztények segítségére siessenek – közölte.

„Ha a világ felismerte, hogy a keresztényüldözés a jelenkor legnagyobb emberi jogi válsága, akkor cselekedetre szeretnénk bíztatni” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának május 21-én kezdődött, féléves magyar elnöksége idején a szervezet prioritásként kezelje a vallásszabadság, azon belül pedig az üldözött keresztények védelmét. Ez az oka annak, hogy a Kereszt-tűzben című, a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Migrációkutató Intézettel közösen készített, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság támogatásával létrejött kiállítást Magyarország elhozta Strasbourgba – közölte.

A kiállítás azt kívánja elérni, hogy a világ elismerje az üldözött keresztények, köztük a közel-keleti és a nyugat-afrikai keresztény közösségek kálváriáját – tette hozzá Azbej Tristan.

A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország tölti be.