Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

– Az ellenzék makacsul állítja, hogy akik nem fizetik rendszeresen a társadalombiztosítási járulékot, azok a július elsejétől életbe lépett törvény szerint a gonosz, embertelen Fidesz-hatalomnak köszönhetően akár meg is halhatnak.

– Nem halhat meg senki! Szemben a fejlett nyugati országokkal, ahol valóban nem kapják meg az ellátást azok, akik nem fizetik a biztosítási díjat, Magyarországon abban az esetben, ha életveszély állapotába kerül valaki vagy tartós egészségromlást szenvedne el, azonnal el kell látni. A díjfizetés ilyenkor mellékes. 

– Első az életmentés, de később az ellátás díja, hasonlóan például Amerikához, azért kiszámlázható? Hiszen tavaly több mint félmillió ember díjfizetés nélkül vette igénybe a magyar egészségügyet.

– Sürgősségi ellátás akkor is jár mindenkinek. A magyar egészségügyben későbbi kiszámlázás nem történt és nem történik, ez kizárt dolog. 

– Most, amikor az egészségügy átalakításába kezdtek a Belügyminisztériummal közösen, és kérdőíveken kérnek véleményeket, tanácsokat, mi minden kerülhet még a kívánságlistára?

– Az egészségügyben dolgozók és az ellátást igénybevevők, vagyis mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, hiszen az átalakítás értük történik. Ezért ez egy nemzeti konzultáció. Számos felmérést készítettünk az orvoskamara, a gyógyszerészi kamara, az orvosok, a nővérek, a betegek bevonásával, és összegyűjtjük azokat a javaslatokat, amelyek hasznosak lehetnek a struktúra és a tevékenység átalakítása során. Augusztus elején ez a folyamat lezáródik, majd pedig megindul a gyakorlati munka. 

– Talán nem véletlen az időzítés, hiszen a Demokratikus Koalíció a Nélküled című nagysikerű Ismerős Arcok-dalt engedély nélkül felhasználó klipjét, állítólag lerobbant kórházi részlegekben készült felvételekkel, nem kis felháborodást keltve, éppen most hozta nyilvánosságra. A filmben a miniszterelnök úr és ön is látható, az aláírás pedig az, hogy „Orbánnak és Káslernek felelnie kell”.

– Hát az csak természetes, hogy az embernek minden helyzetben felelnie kell a nemzete előtt, az utókor előtt és a saját lelkiismerete előtt. Lehet, hogy ez szokatlan válasz, és nem ismeri eléggé a mai ellenzék, de attól még létezik. A munkánkat mi állandó odaadással és felelősséggel végezzük. 

Korábban írtuk

– A DK klipjében a felelősök közül ezúttal kimaradt Pintér Sándor belügyminiszter.

– Az a kísérlet, hogy a miniszterelnök urat és a belügyminiszter urat, illetve engem valamilyen módon összeveszejtsenek, eleve kudarcra van ítélve. Őszintén, azon csodálkozom, hogy felnőtt emberek miért erőltetik azt, ami nem megy. Pedig már szellemi ősük, Lenin elvtárs is megmondta, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ennek az újabb támadásnak az alapja az országos tisztifőorvos asszony levelének a félremagyarázása. Egyszerűen nincsenek tisztában a kórházi fertőzés fogalmával. Persze lehetséges, hogy tisztában vannak, akkor viszont tudatosan csúsztatnak és magyarázzák félre a nyilvánvalót. Ezeket a pártokat és vezetőiket a tények egyáltalán nem zavarják! Az a retorika és azok az olykor szánalmas tartalmú mondókák, amelyeket ők előadnak, köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Ha szabad a gondolkodás történetében kissé visszamenni, már Platón és Arisztotelész is tiltakoztak a relativizmus ellen, vagyis az emberek kétezer-ötszáz évvel ezelőtt is tudták azt, amit a mai ellenzék most sem hajlandó tudomásul venni. Ők ilyenek. 

– Miközben a járvány hazai kezelése nemzetközi viszonylatban is példaértékű, állandóan – és talán éppen ezért – támadják önöket. A legújabb aggodalom abban nyilvánul meg, hogy az érintett dolgozóknak kifizetett félmillió forintos elismerésnek most következik el a böjtje, mert nem maradt elegendő pénz a költségvetésben.

– Ez megint ugyanaz a légből kapott, igaztalan feltételezés, mint az összes többi. Kérem, várják meg türelmesen a valós tényeket! De hogy segítsek is nekik a rágalmak gyártásában, a magyar egészségügyre az ideinél is lényegesen több jut a következő esztendőben, pontosan 156 milliárd forinttal. Lehet keresni az újabb fogásokat.