– Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy emelje be a magyar kormánnyal szemben támasztott feltételek közé a pedagógus-státustörvény visszavonását, ötvenszázalékos azonnali pedagógusbér-emelést és a magyar oktatás átfogó reformjának megindításának a diák- és tanárszervezetek bevonásával – jelentette be Donáth Anna. A Momentum EP-képviselője közösségi oldalán számolt be arról, miként igyekeznek ismét megfúrni a hazánknak jogosan járó uniós pénzek kifizetését – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Donáth Anna a siker érdekében személyesen egyeztetett Vera Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével, aki biztosította róla, hogy komolyan veszik a megkeresését. A Momentum még aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy megfúrja a pedagógusok béremelésére felhasználható források folyósítását.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint nem új keletű dolog, hogy a Momentum Magyarország érdekeivel ellentétesen lobbizik Brüsszelben, ahogy politikai tevékenységük egészét is azzal kezdték, hogy elgáncsolták hazánk olimpiai pályázatát.

– EP-képviselőik minden, hazánkat elítélő határozatot automatikusan megszavaznak, vagy akár előterjesztőként is részt vesznek azok kidolgozásában, mint legutóbb Cseh Katalin, aki a nemrégiben a hazánkba érkező EP-delegációnak is tagja volt, noha egy uniós pénzekkel kapcsolatos csalási ügynek is érintettje. Ezzel a Momentum szerves része annak a brüsszeli struktúrának, amely most – miként azt korábban Vera Jourová is kifejtette – elsősorban a háborúval kapcsolatos békepárti álláspontja miatt támadja Magyarországot

– nyilatkozta az elemző a Magyar Nemzetnek. Hangsúlyozta, Donáth Anna felvetése jogi értelemben is fából vaskarika, hiszen az oktatás elsősorban tagállami hatáskör, az unió legfeljebb támogató szerepet tölthet be ezen a területen.

– Helye lenne egyebek mellett annak, hogy a már említett pénzeket Magyarország felhasználhassa a pedagógusok bérének emelésére, amit azonban jelentős részben épp a hazai baloldal képviselői gátolnak. A kormány már régen bejelentette, hogy a fizetések emeléséhez szükség van a közösségi forrásokra, ennek fényében az a felvetés, hogy azok átutalásának feltételévé tegyék a tanárok juttatásainak növelését, a baloldal brüsszeli áskálódásának már-már parodisztikus megjelenítéseként értelmezhető

– mondta Zila János. Kitért arra is, hogy a baloldali párt meglehetősen nehéz helyzetbe lavírozta magát, hiszen a magyar választók túlnyomó többsége nem vevő az általuk képviselt háborúpárti politikára.

– Támogatottságuk a parlamenti bejutási küszöb környékén áll, így kétségbeesetten kapkodnak a sajtómegjelenések után, megtéve mindent, hogy az emberek lássák, hogy még léteznek. Ebből fakadnak a vagy unalomba és nevetségbe, vagy erőszakba torkolló kordonbontó megmozdulásaik és újabb brüsszeli akcióik is

– tette hozzá.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk