A Fidesz-KDNP Soros Györgyöt és a Soros-hálózatot védő akciótervnek tartja a Momentum kezdeményezését, amelyben az ellenzéki tömörülés megtámadta a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hollik István (KDNP) ezt sajtótájékoztatón közölte azt követően, hogy a Kúria hitelesítette a jogszabály visszavonásáról szóló, a Momentum elnökségi tagja által kezdeményezett népszavazási kérdést. 
    
A kereszténydemokrata képviselő szerint a Momentum szándéka egyértelmű: beálltak azok sorába, akik a Soros-hálózatot védik, érdekül fűződik ahhoz, hogy a bevándorláspárti szervezetek működése ne legyen átlátható. 
    
Hozzátette, a Momentum mindezt annak ellenére teszi, hogy a legutóbbi nemzeti konzultáción 1,7 millió magyar ember, a válaszolók 99 százaléka egyértelművé tette: átláthatóvá kell tenni a bevándorlást aktívan támogató Soros-szervezeteket. 
    
A politikus szerint az embereknek joguk van tudni, mely civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről, és ez még inkább igaz akkor, ha ezen szervezetek politikai céllal támadják a demokratikusan megválasztott kormányzatot és intézkedéseit.
    
Hangsúlyozta: a kormányoldal kitart a törvény mellett, mert úgy vélik, hogy a külföldi finanszírozású szervezetek átláthatóságára a bevándorlási válság közben szükség van, mivel ezen szervezetek élen járnak a migránspárti politika támogatásában, ráadásul Brüsszel is éppen ezen NGO-kat vonná be a migránsok elosztásába, a kérelmek elbírálásába. 
    
Hollik István az átláthatóság korábbinál is nagyobb szükségét látja azóta, hogy tudott: Soros György több mint 18 milliárd dollárt utalt át vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak. „Nyilvánvaló, hogy ebből a pénzből fogják támogatni az olyan migránspárti szervezeteket, amelyről a törvényi is szól” – fűzte hozzá. Kijelentette azt is: ezen szervezetek külföldi pénzből működnek, migránsokat akarnak behozni és erősen próbálják befolyásolni a közéletet, akár a következő magyar országgyűlési választásokat is. 
    
Kérdésre elmondta: helyesnek tartaná, ha bárki is az Alkotmánybírósághoz fordulna az ügyben, hiszen olyan, demokratikusan többséget szerzett kormány által elfogadott jogszabályról van szó, amely sem nemzetközi jogi normákat, sem az Alaptörvényt nem sérti. 
    
A képviselő nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a Momentum plakátjainak megrongálása köthető-e a Fidesz-KDNP-hez. Megjegyezte ugyanakkor, hogy korábban támogatták azt az ellenzéki kezdeményezést, amely az ilyen esetek elkerülését úgy oldotta volna meg, hogy tiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését kampányidőszakon kívül. Ezt azonban az ellenzék utasította el.

(MTI)