Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt napirend előtt, bár a Fővárosi Közgyűlésben ellenszavazat nélkül fogadták el a klímavészhelyzet elfogadásáról szóló határozatot, négy nappal később, a „fideszes kormányhivatal” engedélyt adott 220 fa kivágására a Normafánál, hogy parkolót építsenek. Úgy értékelt: a kormányoldal elméletben támogatja a klímaváltozás elleni küzdelmet, a gyakorlatban azonban mégsem értik, hogy mit jelent.

Közölte: az ügyben a hatósághoz fordultak és most szombatra tüntetést is szerveztek, hogy felemeljék a szavukat a fakivágások ellen. Hangsúlyozta: a Normafa busszal, fogaskerekűvel, kisvonattal és a libegővel is megközelíthető, ezért nincs szükség arra, minél több autót engedjenek oda.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: a kormány fontosnak tartja a klímaváltozás elleni küzdelmet, és azon dolgozik, hogy 2030-ra az áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen.

A Fővárosi Közgyűlésről szólva úgy vélte: egyértelművé vált, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem akarja megfékezni a múlt embereit, hiszen olyanok kerültek pozícióba, akiknek „bérletük volt a Napkelte című műsorba, amikor tombolt a baloldali sajtószabadság”. Visszatért Atkári János, és Gy. Németh Erzsébet, Demszky Gábor volt helyettesei, Draskovics Tibor, Kolber István, Tordai Csaba, Katona Tamás, Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai, Gál J. Zoltán, Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke, de visszajött még bűnözőket védő ügyvéd és Horn Gyula unokahúga is – sorolta az államtitkár, aki szerint ők a múltat akarják „visszatalicskázni, a pénzt pedig ki”.

Emellett – folytatta – az is kiderült, hogy Karácsony Gergely olyan intézkedéseket akar bevezetni, amelyekről a kampányban nem volt szó: a stadionstop helyett múzeum- és kórházstop jöhet. Kitért arra is: a „képmutatás álarca” is lehullott Karácsony Gergelyről, hiszen kiderült, hogy „csak akkor zöld, ha be van kapcsolva a kamera”. Megjegyezte: a színjáték a baj, nem az, ahogy a főpolgármester közlekedik.