Fotó: ligetbudapest.hu
Hirdetés

Azt kérik, hogy a főváros vezetése a gyermekes családok, a fiatal generációk érdekében vonja vissza a Városligeti Építészeti Szabályzat módosítására vonatkozó javaslatát, amellyel „utólagosan akarja megakadályozni” a projekt még el nem készült elemeinek, többek között a Gyermek- és Ifjúsági Színháznak a megépítését.

A NOE szerint a fejlesztés megkezdése előtt széles körű egyeztetés folyt a Liget projektről, amelyben éveken át részt vett az egyesület is – teszik hozzá.

A projekt eredeti elemeinek megvalósulása esetén számtalan szabadidős lehetőség áll majd a családok rendelkezésére, a többi között a játszóterek megújulásának, a Gyermek- és Ifjúsági Színház, az új Nemzeti Galéria, illetve a többi múzeum megvalósulásának köszönhetően – írták.

Korábban írtuk

Hangsúlyozták, hogy a projekt már a kivitelezés és nem a tervezés stádiumában van, és befejezésére a források rendelkezésre állnak.

A főváros vezetése pedig a partnerként számíthat az egyesületre, mert fontos számukra, hogy minél több hasznos fejlesztés valósuljon meg a fővárosban – tartalmazza a közlemény.