„Aki az unió és a NATO szövetségi rendszerén belül bizalmatlanságot kelt a titkosszolgálatokkal szemben, az bűnt követ el. (…) Aki képtelen felmérni, hogy most egy háborús időszakot élünk, és nem mondhatunk bármilyen butaságot, az komoly problémát jelent mind az unió, mind a NATO számára” – mondta a szakértő a pénteken megjelent interjúban azzal kapcsolatban, hogy a zöldpárti francia képviselő azzal vádolta meg a magyar titkosszolgálatokat, hogy Oroszországnak szivárogtatnak.

Hirdetés

Elmondta: „aki ilyen kijelentést tesz, az megbonthatja egy szövetségi rendszer belső egyensúlyát. Olyan, mintha külső érdekeket szolgálna a megnyilatkozásával”.

Arra a kérdésre, hogy egyre több lejárató információ jelenik meg a környező országokban és a nemzetközi sajtóban Magyarországról, Horváth József azt válaszolta: ezeknek semmi köze nincs ahhoz, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának. Úgy véli, ezek belpolitikai érdekeket szolgálnak inkább, és nincs közük a mostani kijelentéshez. „Tudomásul kell venni, hogy ebben a felfokozott háborús légkörben mindenki sokkal feszültebb, így előfordul az, hogy butaságokat mondanak politikusok is. Ezeket azonban nem szabad összekeverni egy Magyarországot szándékosan lejárató információs dömpinggel, amelynek része volt ez a Delbos-Corfield-féle történet is.”

A Magyar Nemzet megjegyezte: nemzetbiztonsági szempontból lényeges körülmény az is, hogy Gwendoline Delbos-Corfield több szálon kötődik Soros György hálózatához.

Korábban írtuk