Fotó: MTI (szerk.)
Hirdetés

A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami „egyedülálló Európában” – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnéséről is a törvényhozás dönt.

Az ARD Tagesschau című híradóműsorában közölt összeállításában megszólaltatták Szabó Tímeát, a Párbeszéd frakcióvezetőjét is, aki aláhúzta, hogy a kormány az utóbbi tíz évben mindig felhasználta a hatalmát a demokrácia és a jogállamiság kiüresítésére. Garanciára van szükség arról, hogy ezt nem teszi meg ismét a járvány elleni védekezés ügyében – mondta az ellenzéki politikus.

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.

Varga Judit előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés.

A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.