Egy nemzet valódi erejét az mutatja, hogy mennyire figyel oda ifjúságára, minden nemzet jövőjét az ifjúság alapozza meg, az ifjúságtól függ – mondta Kásler Miklós Edelényben kedden.

Fotó: MTI/Vajda János

Fotó: MTI/Vajda János

Az emberi erőforrások minisztere a görögkatolikus egyház Miskolci Egyházmegyéje által fenntartott Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének és integrált játszótereinek szentelésén és átadásán megtartott ünnepségen úgy fogalmazott: az állam és az egyházak kapcsolata kétezer éves múltra tekint vissza. Kétezer évvel ezelőtt ugyanis megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket – tette hozzá.

A magyar keresztény pedagógiáról szólva azt mondta Kásler Miklós, hogy annak évezredes célja, hogy nem elég az emberi elmét tanítani, fel kell emelni a lelket is, a magyar keresztény oktatásnak legfőbb alapja a szeretet. 

Az iskolák célja mindig is az volt, és ma is az, hogy ne csak a szükséges tudást adja tovább, hanem megismertesse a gyerekeket a hagyományokkal, a keresztény értékrenddel, az erkölcsös, hasznos élettel.  A szülők felelősségét is kiemelte a miniszter, aki azt mondta: a nevelésben, az ismeretek átadásában, a gyerekek szemléletének formálásában elvitathatatlan az érdemük.

Kásler Miklós szólt arról is, hogy ez a kétezer év megváltoztatta a világtörténelmet, az emberek egymáshoz közötti viszonyát, az emberek és a Jóisten viszonyát. A magyarság kultúrája akkor teljesedett ki, amikor találkozott a kereszténységgel – hangoztatta.

Az oktatási intézmény gyógytestnevelési termét és az integrált játszóteret az egyházi szertartást követően Orosz Atanáz miskolci püspök szentelte és áldotta meg.

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 2011 szeptemberétől került a Miskolci Egyházmegye fenntartásába. Az iskolába jelenleg 708 tanuló jár, 26 tanulócsoportba.

A tanulók angol két tanítási nyelvű, matematika és az általános tantervű osztályok közül választhatnak, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a természettudományos tantárgyak oktatására, a művészeti nevelésre, a testnevelésre és sportra, mindenekelőtt a keresztény értékrend megismerésére és megélésére. 

Az elmúlt években már több felújítás és bővítés is történt az épületegyüttesben. A most átadott, állami támogatással elkészült új épületrész és játszóterek az egészséges életmódra nevelés, az egymásra figyelés, az érzékenyítés színterei. A gyógytestnevelési terem egy többfunkciós terem, melyet fogyatékkal élők és egészséges társaik egyaránt használhatnak sportolásra, kikapcsolódásra, művészeti tevékenységre. Az integrált játszótereket fogyatékkal élők közösen használhatják a nem fogyatékkal élőkkel.