Fotó: MTI/Nemes János, archív, illusztráció
Hirdetés

A miniszteri biztos szerint a legnagyobb nemzetpolitikai program az óvodaprogram, amely mára igazi sikertörténet lett.

Grezsa István szerint meg kell értetni a szülőkkel, hogy az óvodában kell elkezdeni a magyar nyelven való beszélgetést, a magyar nyelvű oktatást.

A 2016-ban indított program 47,6 milliárd forintból valósul meg, amelyből a Kárpát-medencében 152 új óvoda épül, 450-nél többet pedig felújítanak. A miniszteri biztos közölte, most van az új óvodák építésének dandárja. Kárpátalján már átadtak 60 új óvodát, míg 30 átadásra vár.

Grezsa István közölte: a magyar nyelvű óvodákban beíratott gyerekek száma átlépte az 54 ezret.

A program zárására – 2020. december 31. – vagy a ciklus végére, 2022-re szeretnék átlépni a 60 ezres létszámot. Érdekességként jegyezte meg, van olyan település Kárpátalján, ahol korábban nem volt magyar óvoda, most viszont nyitottak.

A jövőben ovi sportpályákat is készülnek nyitni – fűzte hozzá.

Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. részéről elmondta, az alap figyelemmel kíséri a magyarság megőrzése érdekében indított legnagyobb beavatkozást a tervezéstől a kivitelezésig, egészen a fenntartási időszak végéig.

A program kezdete óta 30 százalékos béremelés volt a közszférában, ami maga után vonta az építőipar, a szolgáltatások árának növekedését, ami miatt kiegészítő támogatást kértek az érintettek az anyaországtól.

A költségek növekedését okozta a forint-euró árfolyam változása is, hiszen a tervezéskor 309-311 forintos euróval számoltak, ám tavaly már 330 forint volt az euró – mondta.

Hajnal Jenő, a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács elnöke is elégedetten szólt a programról, amely Újvidéken és Szabadkán bölcsődeindítással is kiegészült. Utóbbi helyen magyar nyelvű logopédiai képzés is indul, amely korábban nem volt.

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke bejelentette, 140 önkormányzati óvoda kapott támogatást a magyar nyelvű oktatásra, közülük Komáromban és Martoson adták át új intézményt júliusban.

A fenntartás komoly anyagi terhet jelent, különösen ott, ahol többségben vannak a szlovák képviselők az önkormányzatokban – közölte.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mentális szempontból is fontos a magyar nyelvű óvoda, hiszen abban a korban alakulnak ki a barátságok, a kötődések.

Érdekességként jegyezte meg, hogy sokan választják az ukránok közül is a magyar nyelvű oktatást.