Hirdetés

A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát. És még három másik ültetvényen, amelyeket a rendőrök egytől-egyig felszámoltak – írja a police.hu.

Az 53 éves S. Ferenc alsónémedi lakos és a köré szerveződő csoport különböző helyszíneken marihuánaültetvényeket alakított ki. A kábítószert Budapesten és Pest megyében értékesítették.

A rendőrök több helyszínen csaptak le egyszerre, hat embert elfogtak, tíz kutatást tartottak, és felfedtek négy vadkenderültetvényt (Budapest XXIII. kerületében és Tápióságon egyet-egyet, Gyömrőn kettőt).

Korábban írtuk

A különböző helyszínekről lefoglaltak 198 tő cannabist, 16 751 gramm leszüretelt marihuánát és csekély mennyiségű kábítószergyanús port, feltehetően kokaint. A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.

Az elfogott négy férfit és két nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben.