A közlemény szerint az alapító által juttatott vagyon hozamából 2020-ban az oktatási és tudományos tevékenységet támogatták, és folytatták a történelmi jelentőségű műemléképületek felújítását.

Hirdetés

Az alapítvány eddigi működése során összesen már több mint 11 milliárd forint értékben támogatott pályázatokat – hangsúlyozták. A felsőoktatás számára 7 év alatt 9 milliárd forint pluszforrást nyújtottak, ebből több mint 3 milliárd forinttal támogatták a hazai doktori iskolákat és az MBA képzést.

Az ingatlanfejlesztések közül kiemelték a budai Várban álló egykori városháza épületét, amely szellemi-tudományos tevékenységeknek, doktori programoknak és a Pallas Athéné Könyvkiadónak ad helyet.

Idén fejeződött be a budai Várban található, Úri utca 72. felújítása, ahol többek között egy új, a fenntarthatóságra fókuszáló tudományos központ kezdi meg működését – mutattak rá.

Korábban írtuk

Arra is kitértek, hogy az épületeket az alapítvány igyekszik mindenki előtt megnyitni, gyermekprogramokat, épületsétákat rendeznek. Az alapítvány legfontosabb célja az értékteremtés, a magyar szellemi tőke gyarapítása és az épített örökség védelme – idézték fel.