Hirdetés

Tordai Bence az Irány: 2024! – Párbeszéddel a Zöld Magyarországért című rendezvényen azt mondta: a zöld politika ott kezdődik, ahol és amikor megértjük, hogy mit jelent a fenntarthatóság, illetve azt, hogy magával a rendszerrel, annak alapvető logikájával, szemlélet- és működésmódjával van baj.

Szabó Rebeka szerint a valódi zöld politika nem csupán arra törekszik, hogy a rendszeren belül legyen jobb a környezetvédelem, hanem rendszerkritikus. Nemcsak „a hazai, tolvaj, a közpénz ellopására épülő hibrid rezsim” kritikusa, hanem a globális, a profitot az emberek biztonsága és a gyermekek jövője fölé helyező kapitalista rendszer bírálója is – jelentette ki.

A párt férfi társelnöke hangsúlyozta: zöld Európát és benne zöld Magyarországot kell építeni, képviselni a zöld megoldásokat, érvényre juttatni a zöld elveket a döntéshozatal minden szintjén, helyben, országosan és az EU-ban egyaránt. Ezért is döntöttek a kongresszuson arról, hogy új néven folytatják munkájukat.

Hozzátette: csak az átfogó, egymásra épülő döntések teszik lehetővé, hogy élhető legyen a jövő.

Korábban írtuk

„Nincs narancssárga jövő, nincs kék, lila és pláne nincs barna jövő, a jövő zöld lesz vagy nem lesz” – mondta Tordai Bence.

A párt női társelnöke kiemelte: pártjuk az önkormányzatokban is megjeleníti a zöld gondolatot, és a 2024-es önkormányzati kampányban is arra törekednek, hogy növeljék a zöld elköteleződésű képviselők és önkormányzati vezetők számát

Szabó Rebeka bejelentette, hogy kongresszusukon megválasztották Jávor Benedeket EP-listavezetőjükké. Ezzel olyan zöld politikus képviselheti „a zöld Magyarországot Európában és a zöld Európát Magyarországon”, aki már sokszorosan bizonyított – vélekedett.

A társelnökök beszédét követő első panelbeszélgetésen Jávor Benedek stratégiai kérdésnek nevezte, hogy a társadalmi szemléletváltást képesek-e a magyarországi zöld politikai értékeket felvállaló pártok „becsatornázni”.

A feladat, hogy olyan alternatívát kínáljanak az embereknek, amelyekről elhiszik, hogy „ezek a politikai képződmények” képesek szempontjaikat, érdekeiket megjeleníteni helyi, országos, valamint uniós szinten, és azokra válaszokat tudnak kínálni – mondta Jávor Benedek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője a panelbeszélgetésen úgy fogalmazott: „a zöld mindig bal is”, a zöldeknek ugyanolyan fontos, hogy radikálisan csökkentsék az egyenlőtlenségeket Magyarországon és világszerte, mint a például a szociáldemokratáknak.

A rendezvény önkormányzati blokkjában felszólaló Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, Budapest „csodálatos megapolisz”, de ahhoz, hogy a város szerethető, élhető legyen, „le kell lassítani”, és a „kisvárosok a nagyvárosban” mozaikját kell felépíteni.

Azt kell megérteni, hogy a város nemcsak közlekedőfolyosó, hanem a hely, ahol élünk – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: túl az erős fenntarthatósági feladaton – hiszen a városoknak élen kell járniuk a klímaváltozás lassításában -, szociális küldetésük is van, az, hogy Budapesten senkinek ne kelljen megfagynia az utcán vagy a saját lakásában. A városvezetés nap mint nap azért dolgozik, hogy szebb és teljesebb életet lehessen élni Budapesten – jelentette ki.

A második panelbeszélgetésen több párbeszédes önkormányzati politikus beszélt munkájáról, köztük V. Naszályi Márta I. kerület polgármester, aki azt hangsúlyozta: kerületük nemcsak a budai Várból áll. Az általa vezetett önkormányzat szerinte abban is különbözik a korábbi fideszes vezetésűtől, hogy azokkal az emberekkel is törődik, akik nem a várban élnek vagy dolgoznak.